Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Február elején még visszás cirkuszi hangulatot keltett a New York Times a Tesla S-modellje körül, az első negyedéves jelentések szerint viszont az eddig masszívan veszteséges elektromos sportautógyártó nemcsak, hogy átjutott a billenőponton, jelenleg a GM-et és a Nissant is verik a piacon. A tőzsdenyitás előtt ötödével ugrott feljebb a cég részvényeinek ára.
A elektromos autókat gyártó Tesla Motors – aminek új modelljéről is lényegében lenyúzta a bőrt a világ legnépszerűbb autós tévéműsora, és amelyik februárban élénk vitába keveredett a New YorkTimes-szal amiatt, mert a lap autós újságírója, John Broder leszedte a keresztvizet a gyártó új sportkocsijáról – minden elemzőt meglepve szárnyalásba kezdett.
Azt nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe volt annak, hogy Broder állítását (miszerint a méregdrága autó nem tudja teljesíteni a meghirdetett távolsági és sebességi paramétereket) a Tesla saját oldalán tételesen, bizonyítékokkal – képek, térképek, diagrammok stb. – visszaverte Elon Musk (a cégvezető ízekre szedte, és állításonként, pontosan dokumentáltan rámutatott arra, hol hazudott az újságíró), és nyilván az sem múlt el nyomtalanul, hogy a Tesla Model S több Év autója-díjat is kapott, de arra kevesen számíthattak, hogy a cég részvényei ma kilőnek az amerikai tőzsdén.
Ebben nyilván az játszotta a főszerepet, hogy a tegnap zárás után közzétett első negyedéves számok minden elemző nagy döbbenetére brutálisan felülírták a várakotzásokat. Olyannyira, hogy a korábbi masszív veszteségek után a Tesla most először nyereséget tud felmutatni. A részvények ennek hatására a a mai tőzsdenyitásra ötödével magasabb szinten nyitottak.
Mint azt a portfolio.hu gyorsanalízisében lehozta: az autógyártó az idei első három hónapban 4900 Model S-t tudott értékesíteni, és ezzel a két nagy rivális, a General Motors Chevrolet Voltját és a Nissan Leaf-jét is felülmúlta. Észak-Amerika legjobban fogyó elektromos autójából az idén akár 30 ezer darab is fogyhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.