Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csaknem ötszáz trafikos kapott már rendelkezik NAV-engedéllyel, az adóhatóság minden trafikot szemléz, de, ha nincs minden rendben, attól még kiadhatja az engedélyt.
Már az utolsó pontosításokat végzik azon a közös együttműködés leírására vonatkozó szándéknyilatkozaton, amit a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. készített elő. A dokumentumot vélhetően több állami (NFM, NAV, NDN) szereplő mellett a BAT, a Continental, az Imperial, a JTI, a Philip Morris és a Róna Dohányfeldolgozó Kft. is aláírja – írja a Világgazdaság. Gyulay Zsolt, az NDN vezérigazgatója korábban azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban rendszeres szakmai konzultációt kíván folytatni és minden erejével azon lesz, hogy összehangolt, hatékony rendszer alakuljon ki.
Nem véletlen, hogy éppen hat cég lehet majd ott az aláírásnál, a trafikosok többsége ugyanis széles termékkör árusítását vállalta, ami legalább három különböző, magyarországi illetőségű dohánygyár és legalább három különböző, nem magyarországi illetőségű dohánygyár által gyártott terméket jelent.
A nyitáshoz viszont elvileg NAV-engedély is szükséges, ilyen dokumentummal egyelőre kevesen rendelkeznek. „Eddig 3498 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett be a hatósághoz, és 467 engedélyt adtak ki az igazgatóságok, ahol a kérelmek feldolgozása folyamatosan történik” – tudatta a lappal a hatóság. A júliusi nyitáshoz közeledve tehát egyre aktívabbak a dohányboltosok, hiszen június 6-án még csak 80 kiadott engedélyről és 2597 kérelemről számolt be a Világgazdaságnak a NAV.
A vámhatóság helyszíni szemlét is tart a nemzeti dohányboltok telephelyén. A szabályok szerint amennyiben a vámhatóság a telephely szemléje során azt tapasztalja, hogy a dohánybolt fizikai kialakítása még tart, vagy a pályázati kiírásban foglaltaktól eltér, úgy jelzést tehet a pályázat kiírója felé, ez azonban a vámhatósági engedély kiadásának nem akadálya. Amennyiben azonban a dohánybolt a nyitáskor sem felel meg a törvényi feltételeknek, az már adott esetben a koncessziós jogosultság visszavonásával járhat, és amelynek következménye a már kiadott vámhatósági engedély megszűnése is. A győztesek július elsején nyithatnak ki, a többi kereskedő viszont csak július 15-ig árulhat dohánytermékeket.
„A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a pénztárgépek és az adattovábbító szoftverek kapcsán nem kötött szerződést forgalmazó céggel. Az addig megjelenő híresztelések, hivatkozások nem tekinthetők hitelesnek” – közölte a cég. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz eddig 7 engedélyezési kérelem futott be, ebből három kiskasszákra, míg négy számítógép-alapú pénztárgépekre vonatkozott. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ígérete szerint javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák esetében a NAV-hoz való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.