Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bezárta öt fiókját az Erste Bank, az egységek utoljára múlt pénteken nyitottak ki – írta a Világgazdaság.
A hitelintézet négy budapesti fiókban húzta le a rolót, ezek között van az Istenhegyi fiók, a Bécsi úti fiók, a Ferenc körúti fiók és a Tátra utcai egység – közölte a VG. A lap szerint emellett Pécsen zárnak be egy fiókot az ottani Alkotmány utcában.
A bank korábban közölte, azért döntött a fiókok bezárása mellett, mert azok nem rentábilisan működtek, elbocsátások viszont a bezárások miatt nem lesznek.
Az ügyfeleket levélben értesítik, hol bankolhatnak a jövőben. A hitelintézet honlapja szerint ügyfeleit 143 fiókján, valamint 453 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki, melyeket 5165 kártyaelfogadó hely egészít ki.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.