Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Vesztegetésellenes útmutató készült a kis- és középvállalkozások számára, a tisztességes üzleti megoldások bevezetéséhez szolgáló kiadványt és honlapot hétfőn mutatták be - közölte a Telenor.
A Telenor támogatásával kiadott Útmutató vesztegetésellenes üzletpolitikai irányelvek kidolgozására című füzetet kifejezetten a magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) készítette a Transparency International.
A közlemény szerint a korrupcióellenes szervezet nemzetközi irányelvei, valamint magyar vállalatvezetőkkel készített mélyinterjúk tapasztalatai alapján, a magyar jogszabályi környezetnek megfelelően készült útmutató világos és egyszerű hatlépcsős eljárást mutat be, amelynek segítségével a kis- és középvállalkozások méretüknek és erőforrásaiknak megfelelő vesztegetésellenes programot indíthatnak el. A kiadványban pontos és gyakorlati szemléletű leírások mellett több olyan élethelyzet is szerepel, amelyben vesztegetés merülhet fel, hogy ezzel is segítse a vállalkozásokat a megelőzésben.
A kiadvány a Telenor és a Transparency International honlapja mellett egy új weboldalról, a www.vallalatietika.hu-ról is letölthető.
A közlemény idézi Martin József Pétert, a Transparency International Magyarország ügyvezetőjét, aki hangsúlyozta: a kkv-knak a gyakorlatban jól kezelhető és alkalmazható, egyszerű lépésekre van szükségük, kevésbé formális és szigorúan strukturált megfelelési programokra, mint a nagyvállalatoknak. Ezeket az egyszerű lépéseket mutatja be a kiadvány - mondta.
A Telenor idén is meghirdette pályázatát, amellyel az etikus működés iránt elkötelezett vállalatokat ismeri el. A díjra szeptember 25-ig pályázhatnak nagyvállalatok, illetve kis- és középvállalatok, amelyek az etikus üzleti magatartást és a vállalati integritást ösztönző programot valósítottak meg. Jelentkezés és a részletes pályázati felhívás a www.telenoretikusvallalatdij.hu oldalon olvasható.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.