Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Na nem ma (és nem is holnap), de az azért elgondolkodtató, hogy a sokak által ma is lesajnált Windows Phone Európában fokozatosan erősíteni képes. Igaz, az Android meg már rég ellépett a komplett mezőnytől.
Magabiztos és feltörekvő a Windows Phone az európai toprégióban (EU5: Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország) az új készülékek értékesítési piacán – állapította meg a Kantar Worldpanel piaci jelentésében, mely a harmadik negyedév eladási adatait vizsgálta.
Az első, 70,9 százalékkal az Android, a második az iOS (15,8%) lett. De az utóbbi pozícióban ez már nem sokáig tartható, mert az iPhone operációs rendszerének mutatói az öreg kontinensen nem állnak túl jól, miközben a Windows Phone kifejezetten jól teljesít. A helycsere valószínűsége azért is magas, mert a két versenytárs egyetlen negyedév alatt 5-5 százalékos mozgást produkált – ellenkező előjellel.
Dominic Sunnebo, a piacelemző cég stratégiai igazgatója szerint az, hogy az európai 10 százalékot meghaladó részesedés mellett a WP az USA-ban is képes volt átlépni az 5 százalékos limitet, azt mutatja, hogy a redmondi óriáscég a mobilpiacon továbbra is képes lendületben maradni. Igaz – állítja Sunnebo –, a növekedési ütem a továbbiakban is leginkább attól függ, hogy a WP-t futtató telefonok hogyan teljesítenek az alsóbb árkategóriában. Nagy-Britanniában például azt látták, hogy az itt eladott mobiltelefonok mintegy háromnegyede Nokia Lumia volt – és hasonló mutatókat látnak a többi uniós piacon is.
A helycserét azonban befolyásolhatja, hogy az Apple megjelent az új iPhone-okkal a piacon. És bár az 5C nem lett olcsó, az Amerikában például jól érzékelhető jelenség volt, hogy az 5C-t vásárlók fele nem valamely korábbi iPhone-modelljét cserélte erre, hanem a riválisok táborából "igazolt át" az "almásokhoz".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.