Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A CBA-nak készen kell állnia egy Magyarországról esetlegesen kivonuló bolthálózat egységeinek megvásárlására, mert többen is gyengélkednek – mondta Baldauf László, a CBA elnöke a Népszavának adott interjújában. A CBA-vezér cáfolta, hogy bármi közük lenne az áfacsalási botrányhoz, vagy hogy magyarként adnának el nem magyar termékeket.
Egyértelműen jó döntésnek tartja a pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online összekötését Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke és résztulajdonosa, aki a Népszavának adott interjújában elmondta, a CBA és partnerei még határidő előtt leadták a megrendeléseket, megkapták a regisztrációs számokat is, az eszközöket szállító cégek viszont eddig nem tudták biztosítani a felszereléseket.
A trafikrendszer kialakításával kapcsolatban a CBA-vezér azt mondta, "érzékenyen érintették" a változások a franchise partnereiket, mert sokan több mint 40 éve árultak dohánytermékeket. Baldauf elmondása szerint a partnereik maguk döntöttek, hogy indulnak-e a trafikpályázatokon, de végül a CBA-üzleteknek csak pár százaléka mellett alakítottak ki dohányboltot, amelyeket viszont végül külsős partnerek működtetnek, a CBA-partnerek csak a helyiségeket adja bérbe.
Baldauf a leghatározottabban visszautasította és rágalomnak nevezte azt, hogy a CBA-val kivételeztek volna a különadó, vagy a trafiktörvény kapcsán. "Minden érvényben lévő jogszabály és törvényi előírás is éppúgy vonatkozik ránk, mint a többi szereplőre" – közölte a CBA-vezér, aki hozzátette, hogy a különadót az adott vállalkozás forgalmának megfelelően kell fizetniük.
"Nekünk készen kell állnunk arra, hogy egy esetlegesen kivonuló bolthálózat egységeit megvásárolhassuk, amennyiben azok valóban értéket jelentenek a számunkra. Piaci információk szerint többen is gyengélkednek, meglátjuk, hogy végül ki kerül eladósorba" – mondta Baldauf László.
A CBA-vezér a jövőre nézve azt mondta, szerinte csökkenni fog a magyarországi élelmiszerboltok száma, a kisebbeknek pedig az lehet az esélye a túlélésre, ha vagy szakosodnak egy bizonyos termékkörre, vagy csatlakoznak egy olyan hálózathoz, mint a CBA.
Az olyan pletykákkal kapcsolatban, hogy külföldi termékeket csomagolnak át magyarnak, Baldauf László azt mondta, ők nem kaptak ilyen bejelentést vagy feljelentést, de nem is hangoztatják azt, hogy a CBA-ban csak magyar termékeket lehetne venni. "Mi nem végzünk átcsomagolást, mi csak értékesítjük a termékeket" – jelentette ki a pletykákat cáfolva.
Az olyan korábbi hírekkel kapcsolatban, hogy a CBA egyik partnere érintett lenne az áfacsalási botrányban az üzletlánc elnöke azt mondta, már bizonyosságot nyert, hogy a CBA közvetlen partnere, a Delikát Kft. nem érintett az áfacsalási ügyben, az ügyészség pedig azt is kimondta, hogy bár a csalást a CBA nevével mosták össze, mégsem található összefüggés. "Tudomásunk szerint a CBA egyetlen tagjával, franchise vállalkozásával szemben sem áll fenn a NAV által indított nyomozási cselekmény, illetve nincsen bírósági ítélet adócsalás miatt" – jelentette ki Baldauf László.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.