Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest

A hosszabbítás végén 1–1-re állt a meccs, hat sorozat után dőlt el a továbbjutás.

  • HVG

Paraguay válogatottja 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4–3-ra győzte le Németországot, és jutott tovább a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon.

A németeknél először volt kezdő az eddig három gólt szerző, kettőt előkészítő Deniz Undav, aki Jamal Musiala helyett játszott. Paraguay újra számíthatott a szájeltakarós kiállítás után visszatérő Miguel Almirónra, ám Diego Gómez eltiltás miatt nem játszhatott.

A dél-amerikai együttes bátran kezdett, és rögtön a meccs elején egy szöglet után veszélyeztetett, de nem tudta meglepni Manuel Neuert – aki 23. kezdőként lejátszott vb-meccsével német rekorder lett.

A másik oldalon Undav emelhetett, de nem találta el a kaput, majd Wirtz lőtt jócskán fölé – és ezekben ki is merültek egy időre az említésre méltó német lehetőségek. Paraguay remekül megszervezte a védekezését, nem engedte a kapujához közel az ellenfelet. Maradt a fölény a labdabirtoklásban és a passzolásban a Nagelsmann-gárdánál, ám ezzel nem mentek semmire.

Ezúttal az ivószünet sem hozott jelentős változást a játékban, a németek sehogy sem tudták feltörni a harcosan játszó rivális ellenállását. Sokszor próbálkoztak a széleken, de nem volt elég pontos az összjátékuk, és nem járatták elég gyorsan a labdát ahhoz, hogy a védelem mögé kerüljenek.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a védekezésre berendezkedő csapat az egyik ritka akcióját gólra váltotta. Almirón előbb egy szögletet harcolt ki, Neuer kiöklözte a labdát, amit Paraguay visszaszerzett, kitették a szélre Galarzához, a beadásra pedig középen üresen érkezett Enciso, és zavartalanul a hálóba fejelt a 42. percben.

A hátrányba került németek igyekeztek megnyomni az első félidő végét, de csak szögletig jutottak, kaput eltaláló lövésig nem.

A rendkívül szervezett Paraguay úgy vezetett az első 45 perc után, hogy mindössze 21 százalékban birtokolta a labdát.

A szünet után nem sokat változott a játék, sőt, a németek hibáit keresték Encisóék – egy rövid hazaadás után Neuer ért ki időben a kapujából. Az 54. percben aztán mégis egyenlíteni tudott a négyszeres vb-győztes: a csereként beállt Goretzka beívelését Havertz csúsztatta szép mozdulattal a hosszú sarokba.

A vezető gólhoz is közel jártak a németek, de a hátvédek blokkolni tudtak kétszer is a kapu előtt. Nagelsmann cseréi révén némileg lendületesebbé vált a játék, többet és gyorsabban járt a labda, ám Paraguay védekezése jól zárt a folytatásban is. Almirónék néhány ellenakcióval próbálkoztak, szögleteket is rúghattak, de a második gólra nem volt igazán esélyük. A németeknél főleg Havertzet keresték a társak, újabb fejesét Gill vetődve ütötte ki. Woltemade is beállt a hajrára, fokozódott is a nyomás, de nem tudtak betalálni a németek, így jöhetett az első hosszabbítás az idei vb-n.

A ráadás elején is a németek domináltak, beszorították Paraguayt. Úgy tűnt, a vezetést is megszerezték a 102. percben egy szöglet után, de Tah gólját videózás után nem adták meg, mert Anton akadályozta a kapust.

A hosszabbítás második része is ugyanolyan küzdelmesen zajlott le, mint a meccs odáig. A legnagyobb helyzet egy szöglet után adódott a németek előtt, amikor Anton fejelhetett, de a labda középre, épp a kapus kezébe érkezett. Már a 120 perc is lejárt, amikor szabadrúgáshoz jutottak a németek, Amiri lövése azonban csak a háló külső oldalát rezgette meg.

A játékvezető még a hosszabbításra is rátett két percet, de az idő már számottevő akció nélkül csorgott le, így eldőlt, hogy tizenegyespárbaj határoz a továbbjutásról. A pénzfeldobás alapján a németek lőhettek először, Havertz vállalta a kezdést, de Gill érezte az irányt, és kiütötte a bal oldalra, közepes magasságban tartó labdát, 0–0. Mauricio ugyanazt az irányt választotta, de sokkal jobban helyezte, Neuer nem is tudott hárítani, 0–1.

A második pár első rúgója Kimmich volt, aki, úgy tűnt, a bal oldalra helyez majd, de a lövés előtt megtorpant és irányt váltott. A jobb alsóba bombázott, miközben a kapus a másik oldalra vetődött, 1–1. Gomez nem flancolt ennyit, a bal alsóba gurított, 1–2.

Musiala következett, ő is a jobb alsót választotta. Gill érezte az irányt, de lemaradt, 2–2. Galarza ugyanoda lőtte, Neuer azonban bal oldalra dőlt, 2–3.

Woltemade gyenge lövését utolérte és kivédte a kapus, így Salabrián múlt a továbbjutás. Nem bírta a nyomást: a kapu mellé bombázott.

Következőnek Amiri állt oda a lövéshez, aki elfektette Gillt, és a másik, bal oldalra vágta be a labdát, 3–3. Balbuena jöhetett, de hibázott: Neuer beérte a lövését és védett.

A hatodik sorozat első kísérletét Tah a felső léc fölé lőtte, így újabb esély nyílt Paraguay előtt. Canale pedig megoldotta, 3–4. Góljával csapata kiütötte Németországot a világbajnokságról.

A négyszeres világbajnok két csoportkörös búcsú után ezúttal az első szakaszt túlélte, de a létszámbővítés miatt ugyanúgy a 32 között búcsúzott. A paraguayiak a 16 között a francia–svéd párharc győztesével találkoznak szombaton.

A nyolcaddöntőbe jutásért
Paraguay – Németország 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–3
Boston, Gillette Stadion, 63 945 néző
játékvezető: Dzsajed (marokkói)
gól: Enciso (42.), illetve Havertz (54.)
sárga lap: Cubas (65.), Galarza (118.), illetve Havertz (105.), Musiala (115.)

Paraguay: Gill – Caceres (Ojeda, 99.), Gomez, Canale, Alonso (Balbuena, 122.) – Almiron (Velazquez, a hosszabbítás előtt), Bobadilla (Sanabria, 99.), Cubas, Galarza – Avalos (Caballero, 55.), Enciso (Mauricio, 57.)
Németország: Neuer – Kimmich, Tah, Rüdiger (Thiaw, 110.), Brown – Sane (Woltemade, 88.), Nmecha (Goretzka, a szünetben), Pavlovic (Anton, 79.), Wirtz (Amiri, 110.) – Havertz, Undav (Musiala, 63.)

Foci-vb 2026

Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.

Hozzászólások