Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Krakkó közelebb van a németországi megrendelőkhöz – indokolta a döntést a BASF Hungária ügyvezetője. A német konszern az év végéig megszünteti solymári termelő üzemét is.
Logisztikai okokból nem Magyarországon, hanem Krakkónál épül a BASF autókatalizátor-gyára, mivel közelebb van a németországi megrendelőkhöz – közölte a 160 millió eurós beruházással összefüggésben a Világgazdasággal Herbert Fisch, a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Herbert Fisch elmondta azt is: a német konszern az év végéig megszünteti solymári termelő üzemét, a BASF Poliuretán Hungária Kft.-t. Nem azért, mintha nem bővülne a cég forgalma és eredményessége, hanem azért, mert a BASF méretgazdasági indokkal koncentrálni igyekszik a szétaprózódott gyártóegységeit. Hasonló okokból szűnt meg néhány hónapja egy svédországi gyár is – tette hozzá.
A magyarországi autógyárak mind a BASF vásárlói, és amint Herbert Fisch mondta, a Magyarországon gyártott modellek termelésének felfutása természetesen jelentkezett a cég rendelésállományában. Az ügyvezető igazgató szerint egy vegyi üzemnek azonban hatalmas piacra van szüksége, s a három autógyár felvevőképessége sem elegendő arra, hogy ellátásukra külön gyárat létesítsen a BASF, másrészt egy vegyipari komplexum sosem egyfajta terméket, hanem egymáshoz kapcsolódó termékköröket gyárt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?