Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ma nyílt meg a Lipóti Pékség 201. üzlete, a hálózat, amely 2006-ban 3 üzlettel indult, mára milliárdos franchise-zá nőtte ki magát.
„200 pékség, 7 üzem, 310 mázsa kenyér naponta” – ide jutott 22 év alatt a ma már országos pékséghálózatot működtető Lipóti Pékség. A Lipóti Pékség-hálózatot fenntartó vállalat, a Proteus Gold Kft. tulajdonosa, Tóth Péter József a budapesti Rákóczi úton, az Astoria közelében megnyitott kétszázadik szakbolt ünnepélyes átadásán közölte: a hálózat az utóbbi években dinamikusan növekedett, 2006-ban 3 szakbolttal indult a terjeszkedés, négy évvel ezelőtt már 120 egység volt, tavaly nyáron több mint 180, most pedig átadták a 200-ikat.
A kenyereit, péksüteményeit a hagyományos kézműves eljárásokat a legmodernebb technológiák ötvözésével előállító, pénteken Magyar Innovációs Díjjal kitüntetett vállalat a múlt évben 3,6 milliárd forintos árbevétel mellett 370 millió forintos eredményt ért el, ami 16,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A pékhálózatot a Proteus Gold Kft. működteti, a vállalat a közelmúltban uniós támogatás segítségével több mint 400 millió forintos beruházással korszerűsítette lipóti üzemét. A termékeket országszerte hét egységben, a két budapesti mellett a szomori, a kecskeméti, a tatabányai, a veszprémi és a lipóti sütőüzemben készítik. Az üzleti terv szerint minden évben 8 százalékos növekedést szeretnénk elérni, minden szegmensben. Hiszen azt valljuk, hogy ami nem növekszik, az előbb-utóbb csökken. A bővülésnek köszönhetően a jelenleg 1700 embernek munkát adó vállalkozásunk létszámában is növekedés lesz”.
A tavalyelőtt a tíz legjobb európai vállalkozás közé választott Lipóti Pékséget 1992-ben alapította Tóth Péter József, aki első kemencéjét a norvég fővárosból, Oslóból hozta, és a nagymamája lipóti házának egyik szobájában kezdett hagyományos eljárással, speciális kovász alkalmazásával kenyeret sütni. Eleinte a Szigetközben kínálta a kenyeret, majd a cég fokozatosan terjeszkedett, mára pedig országos pékséghálózattá nőtte ki magát, amely a jövőben külföldön, első körben Ausztriában kíván piacra lépni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.