Veszélyben a világ legmenőbb csiliszósza

Kilencven napot kapott arra a dél-kaliforniai Irwindale-ben működő Sriracha-üzem, hogy a városka lakóit megszabadítsa a gyárból kiáramló “fűszeres szagoktól”, különben bezárja a városi tanács. Nem kis tétje van a szagháborúnak, a gyárat ugyanis két évvel ezelőtt 40 millió dollár befektetésével hozták létre.

  • hvg.hu hvg.hu
Veszélyben a világ legmenőbb csiliszósza

“Egyes lakók panaszkodnak a gyárból kiáramló szagokra”, a dél-kaliforniai Irwindale városka tanácsa ezért 90 napot adott a világ talán legnépszerűbb csiliszószát gyártó Huy Fong Foods Inc.-nek arra, hogy szüntesse meg a település “elgázosítását”. Különben kénytelenek lesznek bezáratni a vadonatúj üzemet.

A városka tavaly októberben perelte be a céget azzal, hogy függesszék fel a termelést, amíg nem gondoskodnak megfelelő szűrőrendszerről, amely megkíméli a lakosságot a fejfájást, köhögést és szempanaszokat okozó kiáramlástól. A bíróság tavaly novemberben el is rendelte a “szagosító” tevékenység felfüggesztését, de közben már véget ért az éves paprikaőrlési szezon, ami alatt a leginkább intenzív a szagkibocsátás. A társaság eközben már megkezdte saját szűrőrendszerének kiépítését, ám úgy fest, az irwindale-ieknek nem elég gyors a tempó.

Csiliszósz a kakas évéből

A cég nevét attól a panamai hajótól kölcsönözte, amelyen Tran és további 3317 vietnámi menekült megérkezett az Egyesült Államokba 1979-ben. A logóban szereplő kakas pedig a a vietnámi zodiakus kakas évét jelképezi, ebben az évben született ugyanis az alapító. A Huy Fong Foods csiliszósza piros jalapeno chilipaprikából készül (korábban serrano csilit használtak, de annak nagyon nehézkes a betakarítása), és nem tartalmaz mesterséges összetevőket.

Időközben ugyanis több lakos újfent panaszkodott, hogy a szag tartós, tehát nemcsak a paprikaőrlés, hanem a szósz előállítása és a palackozás is kiüti náluk a biztosítékot, ezért a “szagháború” mostani kiújulása.

A keménykedésnek komoly tétje van, a szóban forgó üzemet ugyanis 2 évvel ezelőtt telepítette a társaság, amikor kinőtték a Rosemead-i üzemet, s az alapítás helyszínéről az 1400 lakosú ipari városba, Irwindale-be költöztek. Az új gyár beruházása 40 millió dollárba került.

A céget vietnámi bevándorló David Tran alapította 1980-ban összesen 250 ezer dollárból, ebben 50 ezer volt a saját forrásuk. Tran a kezdetekben saját konyhájában vödörben keverte a jellegzetes dél-kelet-ázsiai csiliszószt. A családi cég – Tran fia, William Tran a társaság elnöke, lánya Yassie Tran-Holliday pedig az alelnök – a múlt évben már 200 alkalmazottat foglalkoztatott, bevétele pedig 85 millió dollár körül mozgott. A cég soha nem hirdetette termékeit, csak  a szájról szájra “reklámra” támaszkodott – a jelek szerint helyesen.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.