Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Idén decembertől egy magántársaság, a cseh tulajdonú RegioJet indít saját járatokat a leghosszabb szlovák vasútvonalon Pozsony és Kassa között – írja a cég megerősítésére hivatkozva a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági-közéleti lap hétfőn.
Pozsonyt Kassával jelenleg két szlovák vasúti szakasz köti össze, délen Pozsonyból Zólyom és Rozsnyó érintésével lehet Kassára jutni, északi irányban pedig Zsolnán és Poprádon át.
A két vasúti folyosó közül az utóbbi években az északi bonyolítja a jelentősebb személyforgalmat. Ezen az útvonalon a Szlovák Államvasutak IC szerelvényei évente csaknem 700 ezer utast szállítanak. Erre a piacra kíván beszállni decembertől a cseh RegioJet is, amely saját járatai megindítását célzó kérvényét már beadta a szintén szlovák állami tulajdonban lévő vasútkezelőnek, és attól júliusban kap végleges választ – írta a lap, amely szerint a magántársaság napi négy járatot akar indítani.
A kelet-nyugati és fordított irányú szlovák vasúti személyszállítás komoly potenciállal bír, annál is inkább, mert a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya építése az elmúlt két évtizedben csak szimbolikusan haladt.
A vonalon üzemelő járatok kihasználtsága 75 százalék körül mozog most. Ha a járatok száma a mostani napi négyről nyolcra bővül, a 22 eurós jegyár jelentős csökkentése veszteségessé tehetné a járatok üzemeltetését. Egy ilyen forgatókönyvre egyébként nemrég volt már példa Csehországban. Ott szintén a RegioJet indított saját járatokat a Prága-Osztrava szakaszon, amire a cseh állami vasút jegyár-csökkentéssel reagált. Most azon a szakaszon mindkét vasúti társaság veszteséggel üzemelteti járatait.
A cseh RegioJet nem számít újoncnak a szlovák piacon, két évvel ezelőtt átvették az állami vasúttól a Pozsony-Dunaszerdahely-Révkomárom vasúti szakasz személyforgalmának bonyolítását, és azóta saját járatokat üzemeltetnek ezen a vonalon. A cseh cég a szlovák piacra való újabb terjeszkedésének tervei nem sokkal azután váltak ismertté, hogy a cseh közlekedési tárca elutasította a RegioJet ajánlatát, amellyel a cég a Prága-Pozsony vasútjárat üzemeltetésére pályázott.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek, mely azzal az indokkal nem engedélyezte a szivárványos menetet, hogy abból könnyen Budapest Pride válhat.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.