Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az alumíniumhabot gyártó Aluinvent Zrt. meghívására Miskolcra látogatott Shandong tartomány egyik jelentős ipari beruházási csoportja, a Qixing Group delegációja. A délután folyamán Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével egyeztettek a lehetséges fejlesztésekről.
A Qixing Group képviselői szakmai napon vettek részt Felsőzsolcán, ahol megismerkedtek az alumíniumhab gyártásával, a hozzá kapcsolódó folyamatokkal, valamint egyeztettek a cég vezetőivel egy közös beruházás megindításáról is – írta közleményében a Borsod megyei önkormányzat.
Az év elején az Aluinvent vezetői már ellátogattak Kínába, ahol együttműködési javaslatot tettek a Qixing Group vezetőinek, most ennek eredményeképpen érkeztek Miskolcra a kínai szakemberek. A megállapodás megkötése nem csak a térségnek, hanem az Aluinventnek is komoly tudományos és gazdasági előnyökkel járhat.
A fémhab egy egyedülálló gyártási eljárás következtében létrejövő ultrakönnyű és nagy szilárdságú anyag. Különlegessége többek között az, hogy a habszerkezet károsodása nélkül komplex háromdimenziós formákba önthető.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.