Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Majoros Zita használt alapanyagokból készíti kollekcióit, mégsem ettől érzi különlegesnek őket.
A Tudatos Vásárlók készített egy jó interjút a fiatal magyar grafikussal. Ebben Majoros Zita elmondta: sokan művelik a használtruha-hasznosítást, ám szerinte az ő termékében az az újdonság, hogy nyomott mintákat használ. Ahogy fogalmazott: "Mivel én nem divattervező, hanem grafikus vagyok, a modelljeim egyszerűek, és semleges hátteret biztosítanak a grafikai játéknak, amit ki is használunk. A szitázás folyamán kizárólag vízbázisú festékeket használunk. Talán ezektől mások a mi ruháink" – mondta.
Legnépszerűbb termékei az ún. széles ruhák, mert ezek jól állnak egy testesebb, alacsony 60 éves nőn és egy 20 éves, 180 cm-es, modell-alkatú lányon is. Ezeket a babát váró nők is nagyon szeretik, mert az állítható szélességű ruhák együtt nőhetnek a pocakjukkal. A ruháikat egyébként 10-18 ezer forint között, a táskáikat 20-30 ezer forint között árulják.
Zita szerint a pamuttermelés borzasztóan szennyező folyamat, rengeteg vizet felemészt. A viszkóz miatt erdőket vágnak ki, a készítési folyamat során rengeteg vegyszert használnak. Ezért döntött úgy, hogy újrahasznosítható ruhákat fog tervezni a vállalkozása.
Ha szeretne más érdekes hírről is olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.