Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Siemens enyhe létszámnövekedéssel számol Magyarországon a korábban bevezetett intézkedések eredményeként - közölte a Siemens Zrt. pénteken.
Kisebb létszámnövekedéssel számol a Siemens Magyarországon. A Siemens konszern szerkezetátalakítási programja 11 ezer 600 állást érint világszerte megszüntetés vagy összevonás formájában - jelentette be Joe Kaeser vezérigazgató pénteken New Yorkban, egy befektetői konferencián.
A Siemens Zrt. írásos válasza szerint a Siemens globális átalakításának célja, hogy közelebb kerülhessenek ügyfeleikhez, és egyszerűsítsék a szervezeti struktúrát. Az átalakítás szervezeti alapjait a 2014. október 1-jén kezdődő új pénzügyi évre tervezi lefektetni a vállalat. A jelenlegi fázisban ezért még nem szolgálhatnak részletekkel az egyes területekre vagy szervezeti egységekre gyakorolt esetleges hatásokról - közölte a társaság.
A korábban bevezetett intézkedések eredményeként a Siemens Magyarországon enyhe létszámnövekedéssel számol. A tájékoztatás szerint jelenleg a cég mintegy 2500 embernek adnak munkát, ebből több mint 2100 a saját, és 400 a bérelt munkaerő.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.