Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több mint 1,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta a tavalyi évet a Magyar Posta Zrt. a 2012-es veszteséges évet követően – közölte a társaság pénteken.
Az üzleti tervet jelentősen meghaladó nyereséget a klasszikus postai szolgáltatások iránti igény csökkenő trendje ellenére érték el szigorú, költséghatékony gazdálkodással, új szolgáltatások bevezetésével.
Csomaglogisztikai területen a Magyar Posta továbbra is piacvezető, tavaly a társaság a logisztikai termékek piacán – beleértve a csomagszállítási üzletágat is – 10 százalékos növekedést ért el többi között az e-kereskedelem fellendülésének köszönhetően, az általuk kezelt csomagküldemények száma csaknem 11,5 millió volt.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint a liberalizált levélpiacon is megőrizték korábbi pozíciójukat, a tavalyi évben csaknem 600 millió levélküldeményt kezeltek. A levéltermékekből fakadó bevétele – a nemzetközi trendhez hasonlóan – néhány százalékkal csökkent, az ebből eredő bevételkiesés pótlására akvizíciókkal és a szolgáltatási portfólió bővítésével reagált a társaság.
Múlt évben a Magyar Posta Zrt. tulajdont szerzett a Díjbeszedő Holding Zrt.-ben, az akvizíciónak köszönhetően a nyomdai szegmensben megjelent a román és a moldáv piacokon is.
A készpénz-átutalási megbízás – a csökkenő trend ellenére – továbbra is a legnépszerűbb számla befizetési szolgáltatás a hazai piacon. A csekkforgalom csökkenésének kompenzálására a társaság új, innovatív fizetési módok megteremtésén dolgozik, illetve részesedést szerzett a Díjnet Zrt.-ben, amely az elektronikus számlafizetési rendszer hazai piacvezető vállalata – közölte a cég.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.