szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Már nem csak külvárosi bútoráruházként kell számolni a svéd áruházlánccal, miután a világon először a belvárosban, Hamburg sétálóutcájában nyitott új üzletet. De nem csak ebben újít a bútorgyártó óriás, hamarosan nyílhat szállodalánca, a Moxy Hotels is.

Magyarországon az IKEA azonos a bútoráruház fogalmával, míg más országokban ennél sokkal szélesebb tevékenységet végez. Számos országban iroda- és raktárépületekkel rendelkezik, valamint bevásárlóközpontokat fejleszt.

Az IKEA-áruházak többnyire külvárosi részeken, forgalmas utak és autópályák mellett kapnak helyet. Igazi újítás tehát, hogy először a világon Hamburg belvárosában, a sétálóutcában nyitottak üzletet. Az új létesítmény Hamburg Altona kerületében kapott helyet, a beruházás 80 millió euróba került. A várakozások szerint átlagosan 4000 vásárló keresi majd fel munkanapokon az új áruházat, míg csúcsidőszakban kétszer annyian is lehetnek a látogatók – olvasható a portfolio.hu-n.

A környezetbe történő jobb illeszkedés érdekében az egyébként kevés ablakkal rendelkező koncepción is változtattak, s az egész földszinti rész nagy üvegfelületet kapott. Az IKEA hagyományosan elsősorban az autóval történő megközelíthetőséget helyezte előtérbe, az új elhelyezkedésnek köszönhetően azonban nagyobb hangsúlyt kap az alternatív elérés, így ennek megfelelően biciklibérlési lehetőséget is biztosítanak.

Az IKEA már korábban is nyitott új irányokba, 2 éve jelentették be, hogy beszálltak egy új, alacsony kategóriás európai szállodalánc építésébe, és egy alacsony árfekvésű, budget hotellánc kiépítését tervezik, mellyel elsősorban az olcsó, fapados járatokat preferáló turistákat célozzák meg. Az olcsó szállodák üzemeltetését a Marriott végzi majd. Az IKEA nem bútorokat szállít majd be, hanem építőipari technológiát: külső telephelyeken előre gyártott helyiségekből, a bútorokhoz hasonlóan összeszerelve állítják össze a 150-300 szobás szállodákat.

Tíz országban összesen 150 Moxy Hotel létesítését tervezik. Az első idén nyáron nyílhat meg Milánóban a Malpensa reptérnél, amit a müncheni követhet az év végén. További tíz hotel nyitását tervezik 2015-ig. A külvárosi hotelek 18 négyzetméteres szobáiért körülbelül 55-76 eurót kell majd fizetni. Az első öt évben az IKEA 500 millió dollárt fektet be a programba.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet

Kovács Zoltán elmondta, Borkaira utalt-e Orbán a kongresszusi beszédében

Kovács Zoltán elmondta, Borkaira utalt-e Orbán a kongresszusi beszédében

Erről a listáról kiderül, melyik telefont érdemes megvennie, ha fontos a szép hangzás

Erről a listáról kiderül, melyik telefont érdemes megvennie, ha fontos a szép hangzás

Zalaegerszeg fideszes maradt

Zalaegerszeg fideszes maradt