Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A konkurenciát is fel lehet vásárolni.
Egy cégfelvásárlás rendkívül összetett dolog – írja a Bankmonitor. A probléma az, hogy a bankok erre a célra 500 millió forint alatt nem nagyon adnak pénzt, így a kisvállalkozások látszólag elesnek az ilyen hiteltől. Van azonban más megoldás.
Ne a céget vegyük meg, hanem az eszközeit. Az eszközök beszerzésére pedig már kisebb hitelméretben is elérhető a növekedési hitel. Az eszközök megvásárlását követően az új szerződéseket már az eszközöket megvásárló cégből lehet/kell megkötni. Az eszközvásárlás és a szerződések áthelyezését követően az eredetileg felvásárolni kívánt cég lassan kiürül. (Természetesen ezen megközelítésnek is vannak korlátai, hiszen a megvásárolni kívánt eszközöknek kimutatható értékkel kell rendelkezni ahhoz, hogy banki finanszírozást kapjunk rá.)
Egy másik megközelítés az, hogy ha valaki új, nagy volumenű szerződést tud hozni a kiszemelt cégnek. MIvel az ügyletméret és a pénzügyi kondíciók itt nem tették alkalmassá a helyzetet banki finanszírozásra, a javaslat az volt, hogy vagy arassa le a babérokat szimplán üzletszerzési jutalékban, vagy a megvalósult új szerződés fejében kapjon részesedést a társaságban (és a jövőben a keletkező osztalék eltérítésén keresztüli kompenzáció révén fokozatosan beljebb kerülhet…)
Természetesen az alapszabályok minden körülmények között igazak lesznek. Így az alábbi feltételek nélkül sem eszköz, sem cégvásárlásra nem fogunk hitelt kapni:
- legyen önerőnk
- legyen stabil és védhető üzleti tervünk
- tudjunk és merjünk addicionális fedezetet adni a hitel mögé a banknak (ingatlan, vagy készfizető kezesség formájában) – írja a Bankmonitor.
Ha ön cégvezető, vagy csak érdeklik a pénzügyi folyamatok, kérjük, töltse ki kérdőívünket! Mondja el nekünk, mire érdemes finanszírozást alkalmazni?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.