„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az érintett munkavállalók csaknem háromnegyede számára csökkenne az igénybe vehető nettó cafeteria-keret, átlagosan mintegy 20 százalékkal. A cégek negyede nem nyújtana béren kívüli juttatást. Erre számítani lehetett.
Bejönni látszik a korábbi jóslat, miszerint az 2015-ös adócsomag eddig megismert részletei finoman szólva nem tesznek jót a cafeteriának. A múlt héten többféle előrejelzés is napvilágot látott a béren kívüli juttatások adóemelésének várható hatásairól, s ezek egyike sem ígért túl sok jót – legalábbis a munkavállalók szempontjából. A cafeteriatrend.hu weboldal egy nem reprezentatív felmérés keretében 217 munkáltatót kérdezett meg, hogy miként reagálnának, ha a cafeteria jelenlegi 35,7 százalékos közterhe 51,17 százalékra növekedne.
A válaszadó munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak, de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet-adóforintokat. Mivel dominánsan a nagyobb létszámú cégek választanák ezt az utat, így az érintett munkavállalók 72,3 százalékánál valósulna meg ez a forgatókönyv.
A válaszadók 18,4 százaléka, akik az érintett munkavállalók 14,9 százalékát foglalkoztatják, a cafeteriára fordított költségkeretet jövőre számfejtett bérként fizetné ki a dolgozóinak. Ebben az esetben mintegy 30 százalékkal csökkenne a munkavállalók által igénybe vehető plusz juttatások nettó értéke – érzékelteti az adókedvezmények nélküli különbséget Fata László cafeteria-szakértő.
A megkérdezett cégek 24 százaléka nem biztosítana a jövőben ilyen juttatást, és nem is pótolná ennek kiesését semmilyen formában. Mivel ezt a választ jellemzően kisebb cégek adták, így erre a megoldásra az érintett dolgozói kör 6,8 százaléka számíthatna. A munkáltatók 6,9 százaléka osztozna a munkavállalóival a közterheken. Náluk a felmérésbe bevont dolgozói létszám 4,8 százaléka dolgozik.
A felmérést összesítve a munkáltatói válaszok alapján az érintett munkavállalók béren kívüli juttatások formájában kapott nettó kerete 19,2 százalékkal csökkenne 2015-re a közterhek emelkedésének következtében.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.