Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Rosztyelekom (Rostelecom) a következő négy évben akár évi 10 ezer dolgozójától is megválhat az üzleti hatékonyság javítása érdekében; az orosz állami távközlési cégnek kevesebb alkalmazottra van szüksége az egyre korszerűbb technológiák alkalmazása mellett.
A Rosztyelekom az elmúlt egy évben szinte teljesen lecserélte menedzsmentjét.
A The Wall Street Journal megkeresésére adott válaszában az orosz cég azt közölte, hogy a következő négy évben alkalmazottai 5-7 százalékától válik meg évente. Ez azt jelenti, hogy a Rosztyelekom, amelynek dolgozói létszáma jelenleg 157 ezer, a következő négy évben évi 8-11 ezer dolgozójától szabadul meg.
Megfigyelők szerint a vállalat létszámleépítési döntésében minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy jelentősen lelassult az orosz gazdaságnövekedés a nyugati szankciók és az egyre alacsonyabb kőolajár miatt, ami a költségvetés egyik fő bevételi forrása.
Idén 0,3-0,5 százalékkal nőhet az orosz gazdaság a tavalyi 1,2 százalék után. Oroszországban meglehetősen alacsony a munkanélküliség, a ráta 5,1 százalék volt októberben a szeptemberi 4,9 százalék után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.