Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Másodfokon is vesztett a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. a devizahiteles perben.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a kedden kihirdetett határozat szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei. Az ítélőtábla úgy vélte, a Fővárosi Törvényszék által hozott döntés érdemben helytálló, azonban indokolását részben megváltoztatta, helyt adva az alperes magyar állam fellebbezésének.
A felperes pénzintézet kérésére az ítélőtábla teljes terjedelemben vizsgálta az elsőfokú ítéletet, mely során megállapította, hogy a 2010. január elseje előtt megkötött szerződések egyike sem felel meg a felmondhatóság elvének. Az ezt követő időszakban pedig az ászf-ek egyik csoportja a tételes meghatározás elvének, míg a másik csoportba osztott szerződések egyéb kikötéseknek nem tettek eleget, így azok tisztességtelenek – hangzott el a határozathirdetéskor.
A bíró a felmondhatóság elvével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az előtörlesztés és a felmondás nem fedi egymást, ugyanis az előtörlesztés, teljesítés csak az arra anyagilag képes adósokra vonatkozik, nem pedig az összes ügyfél számára nyújtott reális alternatíva a szerződés megszűnésére. A másodfokú bíróság 635 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a pénzintézetet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.