Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Személyesen egyeztetnek a Tescónál minden olyan dolgozóval, akiket érint a mostani leépítés, és igyekeznek minél több embernek új munkát adni vagy találni – ígéri az áruházlánc magyarországi vezérigazgatója. Nigel Jones az Indexnek adott interjújában azt mondta, hogy a legutóbbi jogszabályváltozások miatt kényszerülnek létszámcsökkentésre. Ezzel ugyanakkor a vasárnapi nyitva tartás korlátozása miatti leépítést viszont el tudják kerülni – tette hozzá.
Nigel Jones az interjúban megerősítette, hogy több mint 500 embert küldenek el a Tescótól, és bezárják 13 üzletüket. A hétfői Magyar Nemzet is 564 dolgozó elküldéséről és 13 egység bezárásáról írt. Az áruházlánctól megerősítették hétfőn, hogy több mint 500 munkatársnak mondanak fel február 4-ével.
Összesen 222 boltjuk van most itthon, a 13 bezárandó egység a hálózat 5 százalékét teszi ki. „A legfrissebb szabályozási változások miatt kényszerültünk erre, csak így tudjuk biztosítani ugyanis a hosszú távú jövőnket Magyarországon” – fogalmazott a vezérigazgató.
Nigel Jones szerint összesen tizenhatféle különböző változáshoz kell igazítaniuk a működésüket, köztük az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emeléséhez, a vasárnapi és éjszakai zárva tartáshoz, valamint ahhoz, hogy két egymást követő veszteséges év után lényegében a törvény kötelez arra, hogy becsukják az érintett boltokat. Utóbbi már 2015-től érvényes, így azokat a boltokat kellett rögtön felülvizsgálni, amelyek nem voltak nyereségesek – magyarázta.
Azoknak, akiket most elküldenek, próbálnak munkát adni valamelyik közeli áruházukban. Akiknek nem tudnak, azoktól „a törvény által előírtnál kedvezőbben köszönnek el” – fogalmazott, részleteket azonban nem tudni ezzel kapcsolatban. Ha kell, segítenek a költözésben is, vagy új munkát keresni az érintetteknek – tette hozzá.
A Tescónál ugyanakkor vannak üres állások, főleg az online rendelés utáni házhozszállítás miatt. Ezt a szolgáltatást még idén kiterjesztenék új városokra, hogy ezzel is munkahelyeket hozzanak létre. A mostani leépítés egyetlen pozitív része, hogy így a kötelező vasárnapi bezárás miatt nem kell elbocsátani további embereket – nyilatkozta a magyarországi Tesco vezetője.
A lehetőségek között említette azt is, hogy növelni akarják a szolgáltatási színvonalukat, és ehhez is kellenek munkatársak. Ehhez viszont kevesebb új embert vesznek fel, és inkább azoknak ajánlanak fel új beosztást, akik tavasztól elesnek a hétvégi prémiumtól.
Arra a kérdésre, hogy felmerült-e, hogy végleg kivonulnak-e Magyarországról, Nigel Jones azt válaszolta: nem, komolyan sohasem.
A vezérigazgató egy másik kérdésre azt válaszolta: gondolkodnak franchise rendszer kiépítésében, lehet, hogy a jövőben lesz is ilyen megoldásuk, de rövid távon még biztosan nem.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Témák és vélemények a világlapokból.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.