Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A magyar mellett az osztrák és lengyel fuvarozó cégek is német alkotmánybírósághoz fordultak, hogy ne csak a tranzitfuvaroknál, de a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel a német minimálbér alkalmazását.
Német hírportálok szerdai jelentése szerint az alkotmánybíróság szóvivője megerősítette, hogy megérkezett az a fuvarozócégek alkotmányjogi panasza és sürgősségi indítványa. Az ügyben eljáró egyik ügyvédi iroda közölte, hogy 1-1 magyar és osztrák, valamint 12 lengyel fuvarozóvállalkozás tett közösen alkotmányjogi panaszt és nyújtott be sürgősségi indítványt, amelyben azt kérik az alkotmánybíróságtól, hogy 6 hónapra helyezze hatályon kívül a minimálbér-szabályokat a külföldi fuvarozók esetében – írja a Privátbankár.
Január végén a német munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy a külföldről érkező kifogásokra tekintettel az uniós jogi tisztázásáig felfüggesztik a minimálbér – 8,5 euró – megfizetését előíró szabályt a tranzitforgalom esetében. Azonban a felfüggesztés nem vonatkozik a Németországot cél- vagy kiindulópontként érintő fuvarokra, ezeknél továbbra is érvényes a német minimálbér – közölte a munkaügyi tárca, ez ellen tiltakoznak most a magyar, lengyel és osztrák cégek, akik már akkor jelezték, hogy szerintük a részleges felfüggesztés nem elegendő.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.