szerző:
Murányi Krisztina

Aki annak idején támogatta a Magyarországon rekedt német menekülteket, annak most sem kellene másképp cselekednie – kapta meg a miniszterelnök a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén a nagykövettől.

Ismét kapott néhány kemény megjegyzést a németektől Orbán Viktor, aki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara éves taggyűlésén vett részt. A kezdeti kölcsönös udvariassági körök után a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott rendezvényen Lieselore Cyrus nagykövetasszony lépett a mikrofonhoz, és többek között kifejtette, hogy részben a kamara is közreműködött nemrég abban a „Danke Ungarn” poszteres kampányban, amelyben a keletnémet menekültek rendszerváltáskori kiengedését köszönték meg. „Az akkori szolidaritás példaértékű volt, de ma is sokan kényszerülnek ugyanerre, és aki annak idején ilyet tett, annak most sem kellene másképp cselekednie” – jegyezte meg.

©

A nagykövet általánosságban azt is mondta, hogy Magyarországgal szemben a bizalom még nem veszett el, és jó úton haladunk afelé, hogy elkerüljük, hogy megtörténjen, a törekvéseket a németek támogatják. A fejlődést három területen látnák szívesen, egyrészt a szakképzésben, hogy legyen elég munkavállaló a műszaki ágazatokban, másrészt a kis- és közepes vállalatok fejlesztésében, harmadrészt pedig a kutatásfejlesztési kiadások növelésében. Magyarország vállalta, hogy 2020-ig a nemzeti össztermék 1,5 százalékára tornássza fel a k+f kiadásait, ami több, mint a jelenlegi német arány, és bár egyelőre ettől eltérő úton halad, ezt az irányt támogatja Németország – jegyezte meg a nagykövet. Arra pedig külön is kitért, hogy a műszaki pályát a fiatal nők előtt sokkal vonzóbbá tehetnénk.

Orbán Viktor azzal lépett a porondra, hogy „nem könnyű németek előtt beszédet tartani”, mert Európában elterjedt rólunk, hogy mi mindent másképp csinálunk. Pedig Paks II megépítése is illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy Európának újabb ipari forradalomra van szüksége, hogy ne maradjon le az energiaárak versenyképességében Észak-Amerikától. Az energia ára a legfontosabb tényező, ezért fejleszt Magyarország a nukleáris energiában – magyarázta.

A miniszterelnök kitért arra, hogy a gazdasági szereplők kifogásolják a magyar viszonyok kiszámíthatatlanságát, nemrég a kamara tagvállalatai nagyon komoly kritikákat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.

Orbán Viktor válaszul bemutatta a jövő évi költségvetést, mint amire lehet alapozni. Többek között megismételte azt a sokszor hangoztatott törekvést, hogy a közmunkaprogramot fejleszteni kell „annak érdekében, hogy ne legyen olyan, aki dolgozni akar, de nem tud”. A különadókat Magyarország nem vezeti ki, mert erre a bevételre szükség van a célok elérése érdekében, az említett területek mellett pedig a családbarát és fiatalokat támogató intézkedéseket emelte ki. „Már minden óvodát megépítettünk, ami ehhez szükséges” – mondta a miniszterelnök.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csendes emlékezésre hívják a gyászolókat Rajk László sírjához

Csendes emlékezésre hívják a gyászolókat Rajk László sírjához

Újabb információ került elő Trump főbírójának zaklatásai ügyeiről

Újabb információ került elő Trump főbírójának zaklatásai ügyeiről

Guantanamóról szóló dallal tért vissza a Who

Guantanamóról szóló dallal tért vissza a Who

Különösen odafigyelnek a rendőrök a héten a vezetés közben mobilozókra

Különösen odafigyelnek a rendőrök a héten a vezetés közben mobilozókra

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait