Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Két Budapest környéki üzleti park is úgy döntött, kinyit most vasárnap.
Annak ellenére, hogy alapesetben vasárnap nem lehetnek nyitva, két Budapest környéki üzleti park ezen a hétvégén vasárnap is várja a vásárlókat. A szigetszentmiklósi és a dunakeszi üzletek (köztük például az Auchan és a Bauhaus) azzal a lehetőséggel élnek most, hogy a jogszabályok szerint az általános boltzár alól minden üzlet évente öt kivételt választhat.
Amint arról korábban beszámoltunk, az üzletek döntő többsége a karácsonyi nagybevásárlás idejére tartalékolja a lehetőségeit, és az áruházláncok többnyire egységes, központi stratégia szerint döntenek a fennmaradó lehetőségeikről, néhány esetben azonban van kivétel, és az egyes áruházaknak is van beleszólása az időpontválasztásba.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.