Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A párizsi légibemutatón az Airbus az utasszállító gépek mellett kedden megmutatta, nem csaka németek, ők is képesek a hangtalan, sőt egyben károsanyag kibocsátás nélküli repülésre. Az E-Fan azonban nem egy vicc!
A múlt héten jelent meg a hvg.hu-n egy interjú annak kapcsán, hogy a Siemens elékszült az elektromos repülőgépmotorjával (egészen pontosan: az évek óta fejlesztgetett hibrid-elektromos motorjuk legjabb verziójával). Frank Antont, a Siemens eAircraft részlegének ügyvezetője azt ecsetelte, hogy megoldásuk bár komplex és folyamatos fejlesztés után kiált, a hagyományos repülőkhöz képest két meglepő eredményt is produkál: a csendesebb motort és jóval kisebb fogyasztást.
Párizsban egy légibemutatón mutatta be az Airbus a maga elektromos repülőját is. A cég természetesen a teljes "termékkínálatot" kipakolta a látogatók elé, ezek közt mitatták be az új E-Fant is.
A tlejes egészében elektormos hajtású kisrepülőgép első verzióját úgy egy éve jelentették be, de a mostani "2.0" is inkább csak technológiai érdekesség, mint üzletileg értékesíthető elékpzelés. Legalább is egyelőre. Az E-Fan egy picike, kétüléses gép, amelynek szárnyfesztávolsága is kicsike, nincs egészen 9 és fél méter. Az energiatelepeit (összesne 120 darab lítium-ion polimer akkumulátort) a szárnyaiban cipeli, melyke két darab 30 kW teljesítményű hajtóműbet etetnek.
Az elektromos repülőgép bár képes 218 km/h csúcssebesség elérésére is, egyelőre csak alig egy órát képes a levegőben maradni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Magyar Péter Székesfehérváron áll színpadra és mond beszédet, nem sokkal azután, hogy Tusványoson Orbán Viktor megüzente neki: „Eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra”.
Oldalanként kinyomtatott Nemzeti Sportot hasznosított újra a miniszterelnök.