Gáti Júlia
Gáti Júlia
Tetszett a cikk?

Három hónapja vezették be, hogy soron kívül, két héten belül fogadni kell azokat a betegeket, akiket daganat gyanújával MRI- vagy CT-vizsgálatra küld az orvosa. A legnagyobb magán egészségügyi szolgáltató, a Diagnoscan Magyarország Kft. egyelőre azt tapasztalja, nem sok ilyen eset van.

Amikor csak röntgen volt, az orvos és a beteg is beérte ezzel. Az elmúlt három évtizedben azonban mind részletesebb, az emberi szerveket 1D helyett 3D-ben megmutató CT (komputertomográf) és MRI (mágneses rezonanciás „átvilágító”) felvételek hétköznapi, megkerülhetetlen részévé váltak a diagnózis felállításának.  A robbanásszerű technológiai fejlődéssel azonban nem tudott lépést tartani a társadalombiztosítás egészségügyi büdzséje, így az orvostechnológia tőkeigényes területeire magáncégeket engedett be.  Elsőként a művesekezelés, második lépésként a képalkotó diagnosztika területére.

Politikai kurzusok jöttek, mentek s a ciklusokkal együtt változott az elgondolás, hogy merre is kellene terelni az egészségügy finanszírozását, szerkezetét. Ám bármi hangzott is el a kommunikációban - a magántőke támogatása vagy annak távoltartása a közfinanszírozott kórházaktól, rendelőktől -, a magán maradt. Jól példázza ezt az egymásra utaltságot a Diagnoscan Magyarország Kft., amely az Antal-kormány idején, 1991-ben a Nemzetközi Egészségügyi Központ Kft. néven nyitotta az első diagnosztikai központját a fővárosi MÁV kórház területén.  Az eredetileg holland székhelyű, a General Electric-et, a Dresdner Bankot, valamint amerikai pénzügyi befektető szervezeteket maga mögött tudó vállalkozás ugyan többször gazdát cserélt, ám az eredeti koncepció nem változott. Vagyis a tőkehiányos kelet-európai országokban orvosdiagnosztikai hálózat létrehozása. Jelenleg az anyacég az amszterdami székhelyű Affidea Diagnostics, a tulajdonos az olasz származású svájci milliárdos Ernesto Bertarelli. A birodalom kiterjedése: 157 diagnosztikai centrum, 3 ezer alkalmazott 14 országban. Az elsődleges bázis a volt szocialista, kelet-közép európai térség, de elindult a nyugati nyitás is: Írország, Portugália, Svájc, Olaszország is szerepel az Affidea szolgáltatási térképén.

Magyarországon 11 diagnosztikai központjával a Diagnoscan a legnagyobb magán egészségügyi szolgáltató a tavaly elkönyvelt 7,7 milliárd forintos nettó árbevételével és a fél milliárd közeli mérleg szerinti eredményével. „ A bevétel 90 százaléka a közfinanszírozott egészségügyből származik – közvetlenül az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) vagy a kórházakkal kötött szolgáltatási szerződés révén – a többi a szabad piacról jön össze” – vázolta a cég főbb mutatóit Leitner György, a kft. újonnan kinevezett vezérigazgatója. Az együttműködés előnyös az OEP-nek, hiszen a CT és MRI berendezések megvásárlására, szervizelésére és javítására, a személyzet munkabérének a kifizetésére nincs gondja, ugyanakkor éppen annyit térít egy magán cégnek is, mint bármelyik kórháznak vagy rendelőintézetnek – vagyis a legegyszerűbb CT és MRI felvételért 6 ezer, illetve 22 ezer forint körüli összeget fizet. A szabad piacon ezek az árak jóval magasabbak, a CT-nél 15500 forintnál, az MRI-nél pedig 30 ezerrel indul a tarifa.

©

Ezzel kapcsolatban alapvetően két kérdés merül fel: hogyan éri meg a szolgáltatónak a piaci árnál 40-60 százalékkal olcsóbban dolgozni és a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező betegeknek pedig zsebből kifizetni a magán szolgáltatást? „Egy olyan nemzetközi vállalkozás, amely másfélszáz diagnosztikai centrumot lát el berendezésekkel, biztosítja hozzájuk a fogyóanyagokat, az alkatrészeket, egészen más költségekkel képes dolgozni, mint az a kórház, ahol egy vagy két ilyen berendezés működőképességéről kell gondoskodni”- adott magyarázatot a vezérigazgató a gazdaságos működés egyik összetevőjére. A betegek pedig azért keresik a fizetős diagnosztikát, mert nem hajlandóak kivárni, amíg sorra kerülnek a közfinanszírozott ellátásban. A Diagnoscan több beteget is el tudna látni, lenne rá kapacitása, ám a közfinanszírozott betegek fogadásának – ahogy az egészségügyi ellátás számos más területén is - határt szab az OEP.  Így - bár centrumonként más és más a sor hossza – a fővárosi MÁV kórházban például 30 munkanap az előjegyzés a CT vizsgálatra, Győrben mindössze egy hét után sorra lehet kerülni. Az MRI-hez több türelem kell, hiszen 70-81 munkanapba, vagyis 3-4 hónapba is beletelhet, amire elkészül a felvétel, ami elengedhetetlen az orvosi diagnózis felállításához és az érdemi kezelés megkezdéséhez. Ezt támasztják elő a nemzetközi adatok is, amelyben Magyarország az OECD országok sereghajtói között van a CT és MRI ellátottságban.

Már egy ideje erősen borzolta a kedélyeket, hogy a daganatos betegség gyanújával várakozók életkilátásait is rontotta a CT és MRI hozzáférés szűkössége. Erre határozott úgy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy kötelezi a kórházakat, illetve a szolgáltatókat, hogy mindazokat a betegeket két héten belül fogadni kell, akiket daganat gyanújával küld CT vagy MRI vizsgálatra az orvosa. Ez a rendszer három hónapja működik, így még kevés tapasztalat gyűlt össze arról, hogy hány beteg gyógyítását gyorsította fel. A Diagnoscan tapasztalata szerint meglepően kevés ilyen esetük volt. Budapesten, a MÁV kórházban három hónap alatt mindössze 6 beteget kellett előre venni a CT vizsgálatra, Debrecenben 89, Szegeden 132 eset adódott. Márpedig a centrumokban ennyi idő alatt átlagosan 2,5-3 ezer beteg is megfordul. Könnyen lehet, hogy ezek az arányok módosulnak, a nyári, csöndesen szezon után felpörög a sürgős kéréssel érkezők száma.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

Hatpontos tervet jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért

Hatpontos tervet jelentett be Varga Mihály az ügyintézés és a fizetés felgyorsításáért