Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A jövőben minden cégnek elektronikusan kell megküldenie a beszámolóját a céginformációs szolgálat részére, amennyiben ezt elmulasztja 300 ezer forintos bírságot fizethet.
Felkerült a cégeljárási törvény módosítási tervezete a kormány honlapjára, amiből kiderül, hogy azok a cégek, amelyek felszólításra sem küldik meg beszámolójukat 300 ezer forintos bírságra számíthatnak. A kezdő cégek esetében a mulasztási bírság csak 100 ezer forint, továbbá akkor is, ha bármely cég a mulasztást megelőző két üzleti évben szabályszerűen és határidőben nyújtotta be a beszámolóját. A mulasztási bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, és mérséklésének nincs helye – írja az Adózóna.
A céginformációs szolgálat úgy értesül a beszámoló beküldésének az elmaradásáról, hogy az állami adóhatóság minden üzleti év végén átadja a céginformációs szolgálat részére azon cégek nevét, cégjegyzékszámát és adószámát, amelyek – a számviteli törvény rendelkezései alapján – a beszámolójuk letétbe helyezésére és közzétételére kötelezettek.
Amennyiben egy cég felszólításra sem küldi be a beszámolóját, akkor a céginformációs szolgálat a cégbíróságnál kezdeményezi a társaság megszüntetését.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.