Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Mégsem lehet majd vadidegenekkel öklözni, ugyanis a Tinder mintájára működő, csak éppen utcai verekedőket összehozó app, egy kreatív ügynökség virális kampánya.
Hétfőn kellet volna indulnia a Rumbl alkalmazásnak, amit az alkotók a verekedés Tindereként hirdettek, amelyen a felhasználók kedvükre válogathatnak a szintén egy kis öklözésre vágyó feliratkozók közül, és egy cseten megbeszélhetik az ütközet helyszínét is. Azonban a lelkes érdeklődők a bejelentkezés után csak egy robottal cseveghettek, ami rövid párbeszéd után egy von Hughes nevű kreatív ügynökség weboldalára irányította át őket, ahol megtudhatták, hogy az alkalmazás mindössze az induló reklámügynökség kampányának része – rántotta le a leplet a médiahackről a Motherboard.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.