Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kötelező törzstőkeemelés határideje ugyan csak jövő év márciusában van, de az ügyvédi irodák a jövő év elején várhatóan túlterheltek lesznek, ezért valószínűleg felárat számítanak majd fel.
Legkésőbb 2016. március 15. napjáig minden kft. köteles törzstőkéjét 3 millió forintra emelni az új Ptk.-nak megfelelően. Az Opten céginformációs szolgáltató korábbi becslései szerint akár 200 ezer olyan cég is lehet, amelynek törzstőkét kell emelnie, és ugyan azóta sokan eleget tehettek ennek a kötelezettségnek, bizonyára sokan vannak azok is, akik az utolsó pillanatig halasztják a fájdalmas kiadást, mert a cégek zömének a tőkeemeléshez nincs meg a fedezete.
A korábbi kötelező társasági szerződés módosítási tapasztalatokból kiindulva, várhatóan az ügyvédi irodák a jövő év elején is túlterheltek lesznek, ezért magasabb árat számolnak majd fel szolgáltatásaikért, ezért érdemes még az idén felvenni a kapcsolatot egy ügyvédi irodával, illetve számba venni azokat a lehetőségeket, amelyek megkönnyíthetik cége helyzetét.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.