Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Minden munkahelyen vannak kellemetlen munkatársak. Az alábbi jellemkisokos alapján azonban most meggyőződhet, hogy vajon ön az, aki antiszociális, vagy tényleg pszichopatákkal dolgozik együtt.
Andrew Faas Kanada legnagyobb kiskereskedelmi vállalatainál dolgozott, majd egyik munkahelyén egy korrupt munkatársának feldobása után feltörték levelezőprogramját, sőt még halálos fenyegetést is kapott. Tapasztalataiból írt egy könyvét, melynek témája a munkahelyi zaklatás. Ebben arra jutott, hogy a vezető tisztségviselőknek pszichológiai vizsgálaton kéne átesniük, mielőtt elfoglalják pozíciójukat, ugyanis néhány viselkedési gesztusból egyértelműen megállapítható pszichopata hajlamuk – derül ki a Business Insider írásából. A Robert Hare pszichológus által kidolgozott szűrő 20 jellemvonást azonosít be, amelyek jellemzőek a pszichopatákra, de nem szükségszerűen bírnak mindegyikkel. Mindenesetre, ha az alábbi jellemvonások ismerősek a munkahelyéről, nem kétséges, hogy pszichopatákkal dolgozik együtt.
Szadista motivációk és szándékok
A legkönnyebben megkülönböztető jellemvonás szadista természetük. Egy pszichopata a tisztelet helyett a félelem eszközével motiválja munkatársait, és inkább megsemmisíti, minthogy kijavítsa őket. Ez alapvetően különbözteti meg őket egy kemény, szigorú főnöktől vagy munkatárstól.
Sekélyesen bőbeszédűek, és állandóan elbűvölőek próbálnak lenni
A pszichopaták mesterei a látszatviselkedésnek és remek csevegők, akik mindig fel tudják dobni a párbeszédet apró kis szellemességekkel és hihetetlennek tűnő, de meggyőző történetekkel, így mindig szimpatikusnak, sőt elbűvölőnek tűnnek.
Hatalmas egójuk van
A pszichopaták úgy tekintenek magukra, mint az univerzum közepére. Olyan fontosnak képzelik magukat, hogy sokszor úgy érzik, a társadalmi szabályok felett állnak.
Beteges hazudozók
Ha egyszer elkezdenek hazudni, nem tudják abbahagyni és nem különösebben zavarja őket, ha lebuknak, mert egy újabb hazugsággal kimagyarázzák magukat.
Parazitaként gondolkodnak
Csak magukra és elérni kívánt céljaikra tudnak gondolni, a legkevésbé sem törődnek másokkal.
Számítóak és manipulatívak
Ha valami jól megy, mindig megtalálják a módját, hogy kivegyék a részüket az elismerésből, azonban ha rosszra fordulnak a dolgok, mindig találnak egy bűnbakot, akire rátolhatják a felelősséget.
Nem éreznek lelkiismeret-furdalást vagy bűntudatot
A pszichopaták nem törődnek a tetteik következményeivel, bármennyire is sértenek vele másokat, még ha a saját barátaikról vagy családtagjaikról van is szó. Ha rosszul sülnek el a dolgok, egyszerűen csak másra tolják a felelősséget, vagy kerek-perec letagadják érintettségüket.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.