Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az uniós irányelveknek megfelelően jövő évtől az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak, ez pedig jelentősen növelheti az érintett cégek adminisztrációs terheit
A terveknek megfelelően 2016 tavaszán megindul a személyi jövedelemadó-bevallás reformja, amelynek legfontosabb eleme, hogy az állam átvállalja az adóbevallással járó procedúrát az adóalanytól. A több mint másfél millió embert érintő jövő évi módosítás egyelőre csak azokat az alkalmazotti státuszban lévő munkavállalókat érinti, akik a tárgyévet megelőzően nem rendelkeztek mellékjövedelemmel, egyéb levonható költségekkel és nincs kiskorú gyermekük. Ugyan az utóbbi pár évben a cégek amúgy is önkéntes alapon készítették el munkavállalóik adóbevallását, elméletileg jövő évtől ezt a terhet is leveszi az állam a vállukról – írja közleményében a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
Azonban a piaci szektor dolgozóinak adóbevallásával kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkenése mellett akár komoly problémákkal is lehet számolni, amennyiben a NAV átveszi ezt a feladatot: az adóbevallás automatikus elkészítése ugyanis nem veszi figyelembe az adóalanynak járó esetleges adó- és adóalap-kedvezményeket (pl. családi adókedvezmény). Vagyis az adóhatóságtól kapott megfelelő űrlap („Bevallási nyilatkozat”, illetve a „Bevallási ajánlat” nevű nyomtatványok) automatikus aláírásával jelentős kockázatot vállal magára a munkavállaló, hiszen nincs mód az utólagos korrigálásra. Önellenőrzést benyújtható, de az további adminisztráció a munkavállaló számára.
„Mellékjövedelem esetén január 31-ig az összes olyan dokumentumot be kell szereznie az adóalanynak, amely igazolja, hogy az illető máshonnan is kapott jövedelmet 2015-ben” – hangsúlyozta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere. A szakember hozzátette: „Az anomáliát csak súlyosbítja, hogy több mint 800 ezer fiatalkorút kell még adóazonosító jellel ellátni 2016 folyamán annak érdekében, hogy 2017 év elejére a törvényi előírásoknak megfeleljenek, mivel az adóbevallásnál az űrlap kitöltéséhez erre az adatra is szükség lesz. Ez viszont ugyancsak komoly terhet ró az állami apparátusra is.”
A módosítás azzal a kockázattal is jár, hogy számos esetben a munkavállaló a számára kipostázott adóbevallás-tervezettel a munkáltatója pénzügyi osztályához fog fordulni, a bevallást követően pedig a NAV ugyancsak a munkáltatótól fogja bekérni az adott munkavállalóra vonatkozó adatokat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.