Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Kúria keddi döntésével megerősítette azt a korábbi törvényszéki döntést, amely szerint a Hubertus Bt. privatizációja törvényes volt, a felperes állami földalapkezelő keresetét most is minden érdemi kérdésben elutasították.
A több éve húzódó Hubertus-perben a Kúria kedden megerősítette a Debreceni Ítélőtábla tavalyi döntését, amely szerint érvényes a német tulajdonban lévő Hubertus Bt. privatizációs szerződése, amelynek semmisségét az állam képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) szerette volna kimondatni.
A Kúria a Hubertus-perben minden érdemi kérdésben elutasította a földalapkezelő keresetét, amelyben kezdeményezte, hogy nyilvánítsák semmisnek a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság privatizációjakor, 1992-ben a Hubertus Agráripari Bt.-vel kötött szerződést.
Bártfai Beatrix, az állami oldal ügyvédje tavaly még "jogi nonszensz"-nek nevezte a Debreceni Ítélőtábla döntését, akkor a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel. Most, a Kúria döntése után az MTI-nek nem sikerült elérnie őt.
A Hubertus-privatizáció során az állami gazdaság jogutódjának számító, akkor még részben állami tulajdonú társaság 7725 hektárnyi területet hektáronként 10 forintos haszonbérleti díjért vehetett használatba 99 évre, 30 évvel meghosszabbíthatóan, úgy, hogy az a földalapkezelő szerint számos egykori jogszabályba, továbbá a jó erkölcsbe ütközik. Ezért 2011-ben vagyonjogi pert indítottak. A németországi Hubertus Agrarindustrielle GmbH&Co.KG többségi tulajdonában lévő bt. álláspontja ezzel szemben az volt, hogy azért határozták meg egykor jelképes összegben a földbérleti díjat, mert az állami gazdaság jogutódjaként vállalták a szerződésben a Nagyberek térségének vízkormányzását is.
Hubay Gyula, a Hubertus jogi képviselője a Kúria döntéséről azt mondta, számára nem volt kétséges, hogy a pert előbb-utóbb megnyeri a társaság, ezért szerettek volna egyezségre jutni már korábban a felperessel. Tárgyaltak erről vezető kormányzati politikusokkal is, de nem jártak sikerrel. Azt is elmondta, hogy a Hubertus eddig tucatnyi pert nyert az állammal szemben, és ebben az ügyben 2014-ben a bécsi választott bíróság is a Kúriához hasonló döntésre jutott. A Hubertus - tette hozzá a jogi képviselő - több ajánlatot is tett már az egyezségért, egyebek közt régóta kész lenne piaci árat fizetni a földek használatáért, ha az állam más területekhez hasonlóan beszállna a bérelt területeinél nagyobb térség vízkormányzásának költségeibe.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.