Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szellő István beperelte a Bors című napilapot azokért a cikkekért, amelyeket volt párja halála után írtak róla. Első fokon kártérítést kapott, a másodfokú tárgyalás csütörtökön lesz.
Beperelte a Borsot Szellő István, az RTL Klub híradósa, miután a napilap 2013 augusztusában több cikkben is írt a tévésről és családjáról. Ekkoriban halt meg Szellő István volt párja, akitől korábban ikergyermekei születtek, akiket azonban haláláig a nő nevelt.
A győri ítélőtábla honlapján olvasható ügyleírás szerint Szellő István 2005 és 2008 között élt együtt korábbi párjával. A szövegből arra lehet következtetni, hogy mikor a nő teherbe esett, ő meg akarta tartani a gyerekeket, a tévés viszont más állásponton volt, így szétmentek. A szöveg szerint Szellő ezután is hetente, kéthetente látogatta volt élettársát, az időközben megszületett ikreket is, és anyagilag is támogatta őket.
A Bors cikkeiből azonban egy sokkal kevésbé gondos szülő képe rajzolódik ki, ezért, valamint az ott megjelent paparazzo-fotókért Szellő beperelte a lapot. Ezekben az anyagokban ugyanis Szellő olyan apukaként szerepel, mint aki nagyritkán néz rá a gyerekeire, és még a haldokló nőtől is csak telefonon búcsúzott el.
Az első fokú döntésről nagy hírverés nem volt, pedig abban 2015. június 29-én a győri törvényszék kimondta, hogy a cikkekben szereplő állításokkal a Bors megsértette Szellő jóhírnévhez fűződő jogát, és azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes szakításukat követően nem törődött egykori párjával. A Szellő István szülői attitűdjeiről szóló cikkek magántitokhoz és magánélethez fűződő jogot is sértettek a bíróság szerint, a Szellőről titokban készített fényképek megjelentetésével pedig a saját képmáshoz fűződő jogát sértették meg a tévésnek. A bíróság akkor kimondta, hogy a napilap kiadójának 15 napon belül bocsánatot kell kérnie, és 1,2 millió forint nem vagyoni kártérítésre is kötelezték a napilapot a Szellő Istvánt ért kellemetlenségekért.
A Lapcom kiadó fellebbezést jelentett be, szeretnék, ha a másodfokon eljáró bíróság hatályon kívül helyezné a büntetést, és újabb eljárás lefolytatását rendelné el első fokon. A személyiségi jogi perben csütörtökön tartanak másodfokú tárgyalást a Győri Ítélőtáblán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”