Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bánki Erik a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, valaki feljelentést tett két bt.-je ügyében.
Kínos helyzetbe kerülhetett Bánki Erik. Ő a Fidesznek az az országgyűlési képviselője, aki a parlament gazdasági bizottságának az elnöke, és ő nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely voltaképpen a szemünk elől sok évig elrejtené a jegybanki alapítványok és cégek pénzmanővereinek jó részét. (A törvényt az államfő nem írta alá, az Alkotmánybíróság elé utalta, a testület a napokban hozhat döntést.)
Bánki Erik, mint azt a 444.hu kiderítette, az idei vagyonnyilatkozatából egészen egyszerűen kifelejtett egy céget, a Pannon PR 2020 Kft.-t, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője is a politikus. Később aztán mégis beleírta a vagyonnyilatkozatába. Legalább ilyen érdekes, hogy van két olyan cége is, amelyeket feltüntetett a vagyonnyilatkozatában, de azok, írta a 444.hu, teljesen inaktívnak tűnnek: az Envi Consult Bt. 2012, az RHP Kreatív Bt. pedig 2007 óta nem adott le mérleget a portál állítása szerint. Bánki azt mondta, nem kellett leadni mérleget ennél a két cégnél. Mégis 27 és 28 millió forintot is felvett ezekből az elmúlt két évben, írja a 444.hu.
Nemrég egy magánszemély feljelentést tett számviteli rend megsértése miatt ezen két betéti társaság ügyében. A HírTV értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyet átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”