Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Minden tíz mobilnetezőből nyolc rendszeresen belefut mobilhirdetésekbe, de csak minden negyediket érdekli, hogy az formailag passzoljon a megjelenési környezetébe. Tehát az egyáltalán nem mindegy, mit fogadnak el, vagy lépnek át a felhasználók akár gondolkodás nélkül is. Egy friss felmérés szerint a jó mobilreklám legfontosabb ismérve az, hogy tájékoztat.
A mobiljukon netet használók 79 százaléka, vagyis a 3,7 millióból úgy 2,9 millióan találkoznak a készülékükön keresztül mobilhirdetésekkel. Az eNET és a Madhouse friss kutatása arra volt kíváncsi, hogy mire vevők a felhasználók.
Az áprilisában végzett online kutatása alapján a felnőtt magyar internetezők életének szerves részévé vált a mobiltelefon, amitől nem szívesen válnának meg: kivétel nélkül mindenki használ közülük ilyen készüléket, és kétharmaduk még az édességevésről is kész lemondani egy hónapra, csak hogy megtarthassa a mobilját. Az okostelefont használók függése még meglepőbb: egyharmaduk inkább a szexet nélkülözné egy hónapra, semmint az okoskészülékét. A mobilt nem csak egyre többen, hanem egyre szerteágazóbb módon is használjuk, így a netezők fele már mobiltelefonján látogat napi rendszerességgel közösségi oldalakat, illetve böngészik az interneten, 40 százalék pedig innen (is) informálódik.
Mivel a mobiltelefonjukon netet használók mintegy 4/5-e rendszeresen találkozik a készülékén mobilreklámokkal, azt a felmérés szerint sem kell már magyarázni, hogy azok mire valók. Tízből hatan tisztában vannak azzal is, hogy a tartalomszolgáltatóknak ez jelenti a fő bevételi forrást, ezért elfogadják a hirdetéseket az oldalak, illetve alkalmazások ingyenességéért cserébe. Azok közül pedig, akik meg is szokták nézni a mobiljukon a reklámokat, 58 százalékkal már előfordult, hogy megtetszett neki egy-egy termék, aminek a hirdetését a mobilján látta.
Minden száz forintból négyet már a neten költünk elA felmérésben választ adók szerint a jó mobilhirdetés legfontosabb kritériuma, hogy számukra értékes információt közvetítsen (62%), képes legyen bevonni a felhasználót, vagyis: legyen érdekes, kreatív vagy vicces (57%), de az is fontos, hogy a szolgáltató engedélyt kérjen a megjelenítésre (56%); és hogy a reklám releváns (51%).
Meglepő vagy sem: mindössze 39 százalék tartotta fontosnak, hogy a mobilhirdetések passzoljanak az oldal, illetve applikáció tartalmába, szerkezetébe, dizájnjába.
A kutatást megelőző három hétben látott mobilreklámokkal kapcsolatban a legtöbben az Adidas, Ikea, Renault, Samsung, Telekom, Tesco, illetve a Vodafone hirdetéseivel találkoztak mobiljukon.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.