Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Európai Unió enyhített az iráni légitársaság ellen hozott korábbi korlátozásokon, és az Iran Air számára lehetővé teszik, hogy járatokat indítson Európába - jelentette be Brüsszelben Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos csütörtökön.
A korlátozások enyhítését egy áprilisban sikeresen lefolytatott technikai vizsgálat tette lehetővé, így megnyílhat az európai légtér az Iran Air járatai számára.
A tájékoztatás szerint Irán Boeing 747-200, a Boeing 747SP és a Fokker 100 típusú repülőgépein kívül valamennyi polgári és kereskedelmi forgalmat bonyolító repülőgépe beléphet az európai légtérbe.
Az ország nukleáris programja miatt bevezetett szankciók megnehezítették az repülőgép-alkatrészek beszerzését, ami a légiközlekedési vállalat járműveinek műszaki állapota leromlásához vezetett. A repülőgépek ezért nem feleltek meg a szigorú európai szabályozásnak.
Beszámolók szerint Irán a szankciók feloldását követően megkezdte légijármű-parkjának felújítását és megegyezés született az amerikai Boeing gyártócéggel is új repülőgépek beszerzésére.
Violeta Bulc arról is tájékoztatott, hogy az indonéz Lion Air, Citilink és Batik Air gépei, valamint az Air Madagascar és a Zambian Airlines is lekerült az európai feketelistáról.
A korlátozások csütörtöki feloldását követően az európai légteret érintő feketelistán további 216 légitársaság szerepel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.