Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A hamburgi startup speciális világítástechnikával szabályozná a szervezetben az alváshormonként is ismert melatonint.
A jetlag nem csak nyaralások kellemetlen velejárója lehet, de még érzékenyebb a helyzet, ha üzleti utakról van szó, ahol a munkát hátráltatja az úgynevezett időzónaváltás-szindróma. Ezen próbálna meg változtatni az Aechim Leder – és az általa vezetett csapat –, aki orvosi diplomamunkáját fejlesztette üzleti vállalkozássá. A Jetlite néven futó project arra a kutatásra alapszik, amikor 32 utast vizsgáltak három, tízórás repülőúton, akiket a hagyományos világítás helyett a reggeli időszakban kékes, az estiben pedig piros fénnyel világítottak meg – olvasható a theheureka.com-on.
Kiderült, hogy amíg a hagyományos utasok a szokásos jetlag jeleit mutatták, addig a tesztalanyok mélyebben aludtak és kipihentebbek voltak a célállomáson. Leder és csapata egy olyan algoritmust fejlesztett le, amely kiszámolja a megfelelő fényviszonyokat adott utakhoz, ami érezhetően csökkenti a jetlag-hatást. „Egy Hamburg–New York közti hatórás időeltolódást mindössze háromnak érez a szervezet” – mutat rá találmánya hatékonyságára az ötletgazda.
Egy zseniális magyar találmány leszámolna a légi katasztrófákkal
Hihetetlen, de az igen fejlett és bonyolult rendszereket használó légiforgalomban repkedő gépek ellenőrzésének egy részét még mindig kizárólag manuálisan végzik a mérnökök, miközben a balesetekért legtöbbször az emberi tényező felelős. Három fiatal magyar a kiterjesztett valóság technológiájával forradalmasítaná az eljárást, amely világszerte megkönnyítené a légitársaságok dolgát.
A megoldás bármely LED-világítást alkalmazó repülőn alkalmazható, és Lederer elmondása alapján érdeklődőkből sincs hiány, a programot jelenleg az Airbus akcelerátorában fejlesztik és ősszel már indulnak is az éles tesztek. A különböző fények alvásra gyakorolt hatására már az okostelefonok és tabletek esetében is felfigyeltek.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.