Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szerdán tárgyalja a XI. kerület a Lidl kérelmét. A lánc új boltot nyitna a Fehérvári út és a Galambóc utca sarjkán, ehhez azonban régi fákat kell kivágni.
Új bolt nyitására készül a Lidl a XI. kerületben, a Fehérvári út és a Galambóc utca sarkán. Ám ehhez az érintett telken lévő fák egy részét ki kell vágni, a helyükre pedig újakat ültetni – adta hírül a Napi.hu.
A kerületi önkormányzat gazdasági bizottsága szerdán tárgyalja a Lidl kérelmét.
Az eredeti kérelemben még 19 fa kivágása szerepelt, a szeptember 1-jén módosított dokumentumokban már úgy szerepel, hogy három kőrisfát átültetnének, a kivágott fákat pedig pótolnák. A tervek szerint 61 darab cserjét és díszfát ültetnének, emellett részben füvesítenék is a telket.
A kivágandó fák összátmérője 1,96 méter, ezt a jogszabálynak megfelelően 2,7 méter összátmérőjű famennyiséggel kell pótolni.
Az önkormányzat elé kerülő beterjesztés mellé fűzött javaslat szerint a kerület engedélyezni készül a kért munkákat, egyebek mellett a kapcsolódó járda-, parkoló- és útépítést is.
A környéken elég sok konkurense lesz a Lidlnek: pár percre van egy Spar és egy Aldi, néhány megállóval odébb pedig egy Tesco, egy Auchan és egy Interspar is.
A lap úgy tudja, a Lidl további terjeszkedést tervez, bár nem tudni, hány üzletet nyitnak. Az Aldi hét új bolt megnyitását tervezi 2016-ban.
Meglépte a Lidl, amire sokan vártak
15 százalékkal emelték a Lidl-dolgozók bérét, így reagál a cég a szektort jellemző munkaerőhiányra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.