Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Még egy hétig lehet jelentkezni az októberben induló egyéves kkv-vezetői képzésre, amit az állam finanszíroz. Ingyen lehet idegen nyelvet, informatikát és vállalati ismereteket is tanulni.
Odrobina László azt mondta, kortól függetlenül bárki beiratkozhat, aki már rendelkezik valamilyen szakképzettséggel. A tanfolyam októberben indul és a tanév végéig tart.
Elmondása szerint már 9000-en jelentkeztek a képzésre, így a következő egy hétben már csak további ezer érdeklődő beiskolázását tudják megoldani, ugyanis a tanfolyamot 10 ezer résztvevőre méretezték. Ha túljelentkezés lenne a képzésre, akkor a minisztérium megfontolja egy februárban induló keresztféléves tanfolyam indításának a lehetőségét is – mondta.
Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta, a kkv-ügyvezetői képzést a költségvetés finanszírozza, a tanfolyamra az érdeklődők az állami fenntartású szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban jelentkezhetnek.
Korábban az államtitkár azt is elmondta a képzésről, hogy az esti tagozatos képzés végén OKJ-s vizsgát is tehetnek a résztvevők, de ez nem kötelező, és azoknak sem kell majd fizetnie, aki nem vizsgázik le.
A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy tavaly szeptember óta a második szakképesítés is ingyen megszerezhető, ezzel a lehetőséggel már 35 ezren éltek. A slágerszakmák közül példaként említette az ápolót, a mentőápolót, a szociális gondozót és ápolót, valamint a mérlegképes könyvelőt, a pénzügyi számviteli ügyintézőt, illetve a hegesztőt, a villanyszerelőt, a szoftverkódolót, továbbá a szakácsot, a cukrászt és a pincért.
Csak a Diplomamentő program sorsára ne jusson az ingyenes nyelvtanítás!
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.