Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Méghozzá több mint 40 millió litert évente. Az abszurd technikát a UPS csomagszállító cégnél alkalmazzák.
A UPS-nél úgy tervezik az autók útvonalait, hogy minél kevesebb legyen bennük a balkanyar, ugyanis a cég logisztikai szakemberei kiszámolták: az autók rengeteg időt és üzemanyagot pocsékolnak el azzal, hogy a kereszteződésekben a balra kanyarodáskor bevárják, hogy elhaladjon a szembejövő forgalom. Ezért a cég saját útvonaltervező szoftverét úgy állították be, hogy csak elkerülhetetlen helyzetben kelljen balra kanyarodni.
Most a balkanyarok aránya mindössze 10 százalék, amivel azt állítják, hogy évi 10 millió gallon (több mint 40 millió liter) üzemanyagot spórolnak meg, és a balesetek valószínűségét is csökkentik, azok ugyanis gyakrabban fordulnak elő, ha a szembemenő forgalmat kell keresztezni. Az új rendszernek köszönhetően a járgányok számát is csökkenteni tudták – világszerte 1100 darabbal –, így a járművek 28,5 millió mérfölddel kevesebbet tesznek meg évente, annak ellenére, hogy a kiszállítási útvonalak a balkanyar kihagyása miatt jellemzően hosszabbá váltak – írja a Quartz alapján a 444.hu
A technika hatékonyságát a Mythbusters (Állítólag...) című, városi legendákkal leszámoló tévéműsorban is bizonyították.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.