Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ifj. Chikán Attila vezette Alteo Group eddig se arról volt híres, hogy beállt volna a kormányzat energiapolitikai "szélirányába", de a piaci alapon megtérülőnek gondolt zöldenergiás beruházásaik sorába most először kerültek naperőművek. 800 milliót invesztál ebbe a cég.
Az ALTEO Group a Domaszék2MW Kft. megvásárlásáról írt alá magállapodást az EOGEN Csoporttal. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett energetikai társaság ezzel megteremtette a feltételeit annak, hogy az első zöldmezős fotovoltaikus fejlesztését elindítsa az év első negyedévében. A négy, egyenként 495 kilowattos naperőműegység a Szeged melletti Domaszék külterületén épül meg. A fejlesztés megvalósításával az ALTEO megújuló erőművi portfóliójában az alternatív gázos egységek, valamint a víz- és szélerőművek mellett megjelenik a naperőművi energiatermelés is. A megépült erőmű a fejlesztés megtérüléséig a Kötelező Átvételi Rendszer keretében értékesíti majd a termelt villamos energiát.
„A projekttársaság megvétele és a domaszéki erőmű megvalósítása egy kiváló befektetési és további portfólióbővülési lehetőséget jelent az ALTEO Group részére. A naperőmű megvalósításával ugyanis vállalatunk megújuló erőművi portfóliójában megjelenik a fotovoltaikus erőmű is, amelynek a jövő energiamixében egyre jelentősebb szerep jut, Magyarországon és a világpiacon egyaránt. A beruházásnak köszönhetően tovább erősítjük vezető pozíciónkat a megújuló energiatermelés területén” – mondta a beruházás kapcsán Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója, aki kiemelte, hogy a fejlesztés amellett, hogy hozzájárul az ország klímavédelmi célkitűzéseinek eléréséhez, a vállalat befektetőinek ígért kiegyensúlyozott vállalati növekedésnek is fontos eszköze.
Alma és fája: Ifj. Chikán Attila portréja
Ifjúkorában magától értetődő volt, hogy megfordulnak náluk Nobel-díjas professzorok. A családneve néha egy-egy bemutatkozáskor segített, de az édesapja soha nem oldotta meg helyette a feladatait. Harmincévesen már befektetési igazgató volt egy energetikai cégnél. De borügyekben sem lehet az orránál fogva vezetni.
A fejlesztés első lépéseként az ALTEO Group a napokban írta alá az EOGEN csoport erre a célra létrehozott projekttársaságának – Domaszék2MW Naperőmű Kft. – akvizíciójáról szóló megállapodást. A fotovoltaikus erőmű előnye, hogy a rendszer kialakítása egyszeri beruházást igényel, majd megbízható módon 25 éven át biztosítja a klímabarát energiatermelést, miközben karbantartási igénye minimális, működtetése pedig távfelügyelettel is megoldható. A domaszéki naperőmű négy, egyenként 495 kW teljesítményű részerőműből áll majd össze.
„Szeged és környéke a napsütéses órák számát tekintve az egyik legjobb területnek számít hazánkban. A teljes, 2 megawatt kapacitású naperőmű éves szinten mintegy 2400-2600 megawattóra áramot termel majd, amelyet a fejlesztés megtérüléséig a Kötelező Átvételi Rendszer keretein belül értékesítünk a MAVIR részére” – hangsúlyozta ifj. Chikán Attila.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.