Alma és fája: Ifj. Chikán Attila portréja

„Samuelson Közgazdaságtanának első kiadása gyerekkoromban ott volt a családi könyvespolcon, 14 évesen azzal idegesítettem a hatéves öcsémet, hogy felolvasást tartottam belőle” – illusztrálja a 44 éves cégvezető, milyen nevelést kap egy híres közgazdászprofesszor gyermeke. Pár éves korában a szülei elváltak: „Én ebből csak profitáltam: két anya és két apa mellett nőhettem fel.” Édesanyja pedagógus volt, nevelőapja építési vállalkozó, édesapja pedig – aki aztán az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is lett – Nagy Mártát, a Versenyhivatal későbbi elnökhelyettesét választotta párjául a válás után. „Nyolc év után, néhány nap különbséggel született meg az öcsém és a húgom a két családban.”

Gimnazistaként „hangadó” volt, de „iszonyat rosszul” tanult: csak azzal volt hajlandó foglalkozni, ami érdekelte. Nem is vették fel a jogra, így egy évet a budapesti Cambridge Business College-ban abszolvált, ahol „megtanultam rendesen angolul, és megerősödött bennem, hogy üzletember akarok lenni”. A Külkereskedelmi Főiskola után a Közgázon vezetésszervezést és vállalatértékelést hallgatott, majd a Zwacknál többek között a borüzletág felépítésében asszisztált. „Később egy sommelier-kurzust is elvégeztem.” Harmincévesen már befektetési igazgató volt az EETEK energetikai cégnél, majd a Wallis befektetésével gründolta a megújuló energiákkal is foglalkozó Alteót, amelynek vezérigazgatója. Egy zuglói lakóparkban él marketinges feleségével, hétéves lányával és ötéves fiával. Az ínyenckedés mellett legszívesebben világot lát: „a gyerekek kora miatt most kicsit kevesebbet utazunk, de legalább negyven utat fejben már megterveztem”.

HVG:Egy zöldenergiacég vezéréhez az passzolna, hogy otthon minden izzó energiatakarékos, és a háztetőn napelemek termelik az áramot. Energiatudatos a Chikán család?

C.A.:Annyira, hogy a gyerekeim azonnal rám szólnak, ha borotválkozáskor két másodperccel később zárom el a csapot. De sajnos egy már megépült lakóparkban azért korlátozottak a lehetőségek. Modern, jól karbantartott kazánnal, de földgázzal fűtünk – viszont csak annyit, amennyit muszáj. LED-égőink sincsenek mindenhol, például a pincében, ahová ritkán nézek be, ezért sosem térülne meg az izzócsere.

Ifj. Chikán Attila cégvezető, energetika-szakember

Túry Gergely

HVG:Frankfurtban született a hetvenes évek elején. Ez akkoriban biztosan menőnek számított.

C.A.:Gyerekkoromban sokszor kellemes bizsergést okozott mások számára, ha kiderült, hogy az NSZK-ban születtem. Pedig valójában csak annyi történt, hogy egy utazás kellős közepén, koraszülöttként éppen ott leptem meg a szüleimet. Édesapám ugyanis a Stanford Egyetemen volt ösztöndíjas, és édesanyámmal hazafelé jövet tervezték átvenni a frissen vásárolt Opelt Frankfurtban. Végül édesapám egyedül vezethette Magyarországig az új autót, mi pedig repülővel jöttünk haza.

HVG:Ennél bizonyára nagyobb hatással volt az életére, hogy felmenői közt erdélyiek is vannak.

C.A:Negyedrészt székely vér folyik az ereimben. Máig kijárunk abba a házba, aminek a homlokzatára az van írva: „Építette: Deák Sámuel, 1901”. Ő az apai ükapám volt, és ma is ott laknak a rokonaink. Nem vagyok romantikus alkat, de Fitosváraljánál egy városi ember pihentetőbbet nehezen tudna elképzelni. Négy kilométerre van onnan a legközelebbi köves út. Igazi Tamási Áron-i hangulat: az emberek, a táj, az ételek, no és a pálinka.

HVG:Mennyire volt nehéz édesapja, a híres közgazdászprofesszor árnyékában érvényesülni?

C.A.:Nekem régen is, ma is nagyon komfortos volt, hogy Chikán Attilának hívják az édesapámat. Magától értetődőnek tűnt, amikor ifjúkoromban megfordultak nálunk Nobel-díjas professzorok, és hogy a nappalinkban találkoztam például Sinkovits Imrével. Később persze szembesültem hátrányokkal is, egyetemistaként például lelkileg rosszul érintett, hogy egyesek az ő keze nyomát sejtették a sikeres TDK-dolgozatom mögött.

HVG:Ha a felvételinél nem is, de később segítette a karrierjét az édesapja?

C.A.:Előfordult, hogy a családnevem egy-egy bemutatkozáskor segített. De édesapám soha nem oldotta meg helyettem a feladataimat. Azt azért határozottan közölte velem annak idején: ha már így kitaníttatott, nagyon örülne, ha egy-két évig olyan munkát végeznék, amely során valamiből valami készül. Mert szerinte nagyobb eséllyel lehet jó üzletember abból, aki látott már termelést. Szerencsémre hallgattam rá.

HVG:Az EETEK jóvoltából kis híján mégis egy szingapúri befektetési cég vezérigazgatója lett.

C.A.:Amikor ezt az ajánlatot kaptam, már pont nem vágytam effajta karrierre. Pedig egyetemistaként még arról álmodtam, hogy a Wall Streeten, de minimum Londonban, a Cityben fogok dolgozni, és negyvenéves koromra mondjuk a GM Europe elnöki székében ülök majd. Aztán más szempontok váltak az életemben fontossá, olyanok, amik korábban eszembe sem jutottak. Családom lett, és rájöttem, hogy van olyan élvezetes capuccinót inni a saját teraszomon, mint végigenni egy hétfogásos fine dining menüt egy puccos étteremben. Így lett döntő az is, hogy a gyerekeimnek az ingyom-bingyom, táliber is a szókincsük része legyen.

HVG:Nyolc éve egy prezentációval bekopogott a Wallis-alapító Veres Tiborhoz – ebből lett az Alteo vállalat. Nem érzi bélyegnek, hogy egy baloldaliként elkönyvelt céggel paktált le?

C.A.:Ezekkel a bélyegekkel sosem foglalkoztam, nem érdekel a politika. Amikor Veres Tibortól kaptam fél órát az ötletem bemutatására, ő már az ország tíz leggazdagabb embere között volt. A Wallis pedig már akkor is a sokadik kormány alatt működött sikeresen. Olyan befektetőt kerestem, aki belemegy effajta, kívülállók szemében még elég bizonytalannak látszó üzletbe.

HVG:Mindig a saját feje után megy?

C.A.:Alapvetően igen, de a mi családunkban hagyományosan nagy szerepük van a konszenzusos megoldásoknak. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy ha valamelyikünk elront valamit, akkor a többiek mellette állnak. Hiszünk a „hagyjuk a másikat érvényesülni” elvben. A feleségem is legfeljebb akkor avatkozik közbe, ha túlságosan színes nyakkendőt választok – mert erre abszolút hajlamos vagyok.

HVG:Szenvedélye a borászat és a gasztronómia. Ez ma már nélkülözhetetlen kelléke egy magára valamit adó cégvezetőnek?

C.A:Előfordul, hogy Michelin-csillagos étteremben vacsorázunk, de alapvetően nem az érdekel egy borban sem, hogy hány dollárba került. Sőt néha becsúszik egy-egy ezer forintnál olcsóbb palack is – szerintem attól szakértő valaki, hogy ebből az árkategóriából is ki tudja választani az igazán jót. Miután nagyon szeretek enni is, külön sportot űzök abból, hogy egy ételhez a hozzá legjobban illő bort válasszam ki. Ami pedig a főzést illeti, a mélység jobban érdekel, mint a sokféleség. Például egy baráti társasággal nyaranta azon kísérletezünk, hogyan tökéletesítsük a bográcsban főtt chili con carne és a halászlé receptjét. Meggyőződésem, hogy ma már mi készítjük ezeket a világon a legjobban.