Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem rendeznek idén Ironmant Budapesten - jelentették be.
Az Ironman és a brand tulajdonosa, a Wanda Sports Holding ma bejelentette, hogy 2017-ben nem lesz Ironman 70.3 Budapest verseny.
Az elmúlt három évben igazán megkedveltük a várost, a világ számos pontjáról érkeztek versenyzők a budapesti versenyre – mondta Hans-Peter Zurbruegg, az Ironman Európa, Közel-Kelet és Afrika vezérigazgatója.
A verseny elmaradása miatt az egyesült királyságbeli Ironman 70.3 Weymouth és az augusztus 27-ei osztrák Ironman 70.3 Zell am See-Kaprun versenyeken megosztva 50 extra nevezést biztosítanak a szervezők a 2018 Ironman 70.3 világbajnokságra. Korábban a vb-re is pályázott Budapest, végül a dél-afrikai pályázat nyerte el a rendezési jogot.
Versenygyilkosság történt Orbán fogorvosának vezetése alatt?
Az állami támogatás visszatartásával kényszerítette térdre az Ironman-versenyek eddigi szervezőit az Orbán Viktor fogorvosaként ismert Bátorfi Béla által vezetett triatlonszövetség. „Race Killers", azaz versenygyilkosok. Mások mellett ilyen feliratú transzparensekkel tiltakozott a múlt hétvégi triatlon-világkonferencia helyszínén több sportoló. Az akció a Magyar Triatlonszövetségnek (MTSZ) kifejezetten rosszul jött, mivel a történteknek a rendezvényen felszólaló Szabó Tünde sportszakállamtitkár mellett számos külföldi vendég is szemtanúja lehetett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.