Szexelt a barátjával, ezért lehetett pozitív a doppingtesztje – állítja egy női triatlonista
Elmondása szerint olyan kevés doppingszert találtak a testében, ami semmilyen előnyt nem biztosított volna számára a versenyeken.
Elmondása szerint olyan kevés doppingszert találtak a testében, ami semmilyen előnyt nem biztosított volna számára a versenyeken.
A nevezetes kék tabletta irányában is tapogatóznak kutatók, akik a triatlonos úszók hirtelen halála elleni orvosságot keresik. A múlt heti kettős tragédia a torremolinosi vb-n újból jelezte, hogy jobban oda kell figyelni a sportolók egészségére, és persze a mentésre is, akár drónokkal.
Badar Gergő az első magyar triatlonos, akinek ilyen rövid idő alatt sikerült abszolválnia a kihívást.
Négy magyar versenyző is érdekelt volt a férfiak mezőnyében Franciaországban.
Hadházy Ákos arról érdeklődött, hogy miért tart több mint öt éve a miniszterelnök fogorvosaként ismertté vált Bátorfi Béla elleni nyomozás. A legfőbb ügyész szerint időigényes volt a bizonyítékok felderítése az ügyben.
A háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnokságokon pedig 4-4-szeres győztes volt sportoló és társai új profilú céget alapítottak.
Korábban a Szajna nem megfelelő tisztasága okozott késlekedéseket, ám a vegyes váltó esetében a tervezett időpontban kezdődött el a verseny.
Két-három nap múlva derül ki, milyen hatással lesz a sportolók szervezetére, hogy úsztak a Szajnában. Kuttor-Bragmayer Zsanett elmondta a hvg.hu-nak, milyen volt Párizs folyójában úszni, és hogy miért nem számít a szerencse a triatlonban.
A magyar versenyző úszásban és kerékpározásban is az élmezőnnyel haladt, de a futásban lemaradt.
Előbb a nők indulnak, majd jön a férfiak keddről elhalasztott versenyének a pótlása.
A nők szerdai triatlonversenye utánra halasztották a férfiakét, mert a megengedettnél szennyezettebb volt a Szajna vize hajnalban.
Előfordulhat, hogy ebben az időpontban sem tudják megtartani a versenyt.
Lementünk a Szajna partjára, hogy megnézzük, megszagoljuk a folyó vizét, amelynek a minősége rengeteg fejfájást okoz az olimpia szervezőinek, meg a triatlonosoknak és a nyílt vízi úszóknak.
A szervezők abban bíznak, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a jó idő beköszöntével javul majd a víz minősége, és megtarthatják a triatlont.
Az Alkotmánybíróság szerint a Kúria nem sértette meg az Alaptörvényt, amikor elmarasztalta Csőgör Pétert.
A néhány napja vett mintákban túl sok volt a fekáliában megtalálható baktériumokból.
A triatlon úszószámának teljesítése közben meghalt egy 61 éves sportoló – jelentette a BBC a verseny szervezőire hivatkozva.
Korábbi lapinformációk szerint piros jelzésnél haladt át a gyalogos.
A 37 éves Vlagyimir Turbajevszkij váltóban volt világbajnok 2007-ben.