Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Közel hét kilométeren át vezet a víz alatt a kínaiak gigantikus alagútja.
Végső pozíciójába helyezték a világ legnagyobb tengeri alagútjának egyik fő elemét. Az építmény egy gigantikus beruházás részeként készül: Hongkongot kötik össze Makaóval. Az 55 kilométeres út legnagyobb részét a tenger fölött átívelő hídon lehet majd megtenni, egy pontján azonban le kell menni a víz alá, és egy 6,7 kilométeres tengeri alagúton áthajtani.
Az alagút legnagyobb, hatezer tonnás elemét ma süllyesztették le a víz alá – a mérnökök úgy fogalmaztak, a 16 órán át tartó folyamat olyan munka volt, mint ha egy tűt kellett volna precízen a helyére beszúrni.
Ha elkészül az építmény, akkor a Hongkong és Makaó közötti utat három óra helyett nagyjából harminc perc alatt lehet majd megtenni. Ha elkészül, ez lesz a világ legnagyobb olyan közúti alagútja, amely tenger alatt vezet, és nem mellesleg a leghosszabb tengeri híd is a projekt része. A kínaiak most úgy számolnak, hogy az év végén már át is adhatják az új utat.
Putting needle through hole in the sea? Workers installed 6,000-ton tunnel wedge of world's longest cross-sea bridge pic.twitter.com/JgX7qTGJlk
— China Xinhua News (@XHNews) 2017. május 4.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.