Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Kilenc macska szaladgál a Ferray informatikai cég tokiói irodájában. A cicusok felugranak az alkalmazottak ölébe, finom mancsukkal megütögetik a számítógép billentyűzetét, harapnak néhány falat finomságot, majd békésen dorombolnak a munkatársak ölében.
Akik közben dolgoznak, sőt koncentrációs képességüket jelentősen növeli a macskákból áradó nyugalom. Az AFP tokiói tudósítója számolt be erről a fura munkahelyi harmóniát árasztó és teljesítményt növelő módszerről. Igaz ennek Japánban már van hivatalos neve: dorombolási terápia a hivatali stressz ellen. Hidenobu Fukuda cégvezető elmondta a hírügynökségnek, hogy már 17 éves tapasztalata van erről a módszerről.
Először 2000-ben engedélyezte egyik alkalmazottjának, hogy behozza a munkahelyre kedvenc cicáját. A macska nem csak gazdájára, hanem a többi alkalmazottra is jó hatással volt. Ezért aztán minden munkatárs megkapta a jogot, hogy magával hozza otthoni cicáját. Mindez furán hangzik, de Japánban nem egyedi: az Oracle Japan irodájában egy bobtail, egy óangol juhászkutya nyugtatja a munkatársakat, míg a Pasona Group két békés kecskével és két, a finom gyapjáról és békés természetéről egyaránt híres alpakával javítja munkahelyi közérzetet. És ha valahol, akkor Japánban erre óriási szükség van.
Pár hónapja a Dentsu reklámcég egyik fiatal alkalmazottja öngyilkos lett. A havi kötelező negyvenórás alapmunkaidő mellett 100 túlórát is teljesített. A cég főnöke lemondott, a Dentsu ellen igazságügyi vizsgálat zajlik. Japánban nem szabályozza törvény a túlórák számát. Ezért gyakori a havi 40 órás pluszmunka is, aminek sokszor csak a felét fizetik ki. A japán vállalati kultúra sajátos, az alkalmazottak halálra, néha a szó szoros értelmében halálra dolgozzák magukat. Cserébe viszont nyugdíjig biztos a munkahelyük.
A modellnek súlyos egészségügyi kockázatai vannak: orvosi vélemények szerint havi maximum 20 túlóra viselhető el, ennél több pluszmunka óriási veszélyekkel jár. A japán kormány tisztában van a problémával, például ösztönzi a dolgozókat, hogy vegyék ki az évi rendes, háromhetes szabadságot, miközben az alkalmazottak többsége ennek csak a felét veszi ki. Ebbe a képbe illeszkedik a dorombolásterápia is, amely, legalábbis a Ferray informatikai vállalkozásnál, csökkenti a munkahelyi stresszt, és javítja a termelékenységet.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.