Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az új tulajdonos "konzervatív, polgári hangvételű" lapot akar.
Mint arról beszámoltunk, Matolcsy Ádám, Matolcsy György jegybankelnök fiának cége, a Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítéséből tavasszal létrejött New Wave Media Group Zrt.-t.
A kormánypárti Magyar Idők ennek apropóján interjút készített Matolcsy Ádámmal, aki arról a kérdésre, hogy "még inkább kormánypárti" lesz-e az ő birtokábvan az Origo, azt válaszolta, hogy
Az ellenzéki médiumok beállították az Origót úgynevezett propagandaportálnak, amit én egyszerűen a konkurensek lejáratási kísérletének tartok. Az Origót én nem tartom propagandaoldalnak.
Matolcsy Ádám szerint korábban az Origo "olyannyira kimért hangvételű oldal volt, mihez képest bármiféle elmozdulás heves reakciókat váltott volna ki és váltott is ki".
Az oldalnak az utóbbi időben kezdett kialakulni egy határozott arcéle, amely elkötelezett olvasótábort hozott magával, és én ezt szeretném továbbépíteni. Konzervatív, polgári hangvételű lap működtetését tervezem
- mondta, de hozzátette, azt sem tartja kizártnak, hogy a cégcsoporton belül baloldaliak megszólítására is létrehoznak egy brandet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.