Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az 53 éves Jeff Bezost és cégét nem lehet megállítani.
Új név került a leggazdagabb üzletemberek listájának élére: Jeff Bezosé. Az Amazon alapítójának vagyona a csütörtöki árfolyamok alapján 200 millió dollárral haladja meg a szinte örökös első helyezett, Bill Gates Microsoft-alapító 90 milliárd dollárját - derül ki a Forbes frissülő adatbázisából.
What exactly makes Jeff Bezos the richest person in the world? @BradStone explains https://t.co/1YgiROIWbm pic.twitter.com/67mIgC6vib
— Bloomberg TV (@BloombergTV) 2017. július 27.
Az előretörést – amihez az kellett, hogy Bezos ma 920 millió dollárral lett gazdagabb – betudhatnánk az Amazon legfrissebb gyorsjelentésének, ám azt csak tőzsdezárás után teszi közzé az internetes kereskedelmi cég. Elég volt az elemzők prognózisa is: a Bloomberg által megkérdezdett szakértők átlagosan 22 százalékos profitnövekedést várnak éves szinten. Az Amazon részvényeinek árfolyama 1,3 százalékkal nőtt a New York-i tőzsdén, ez Bezos vagyonán is ennyit dobott.
Az Amazon előretöréséről ebben a cikkben írtunk bővebben: Garázscégként indult, 15 millióról 136 milliárd dollárra nőtt a bevétele.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.