Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Már az elnök ipari tanácsadó testületének ötödik tagja jelentette be, hogy lemond pozíciójáról, mert Trump helytelenül kommunikál a charlottesville-i erőszak ügyében. Most egy nagy hatalmú szakszervezeti vezetőnél tette be a kaput, hogy Trump ismét az ellentüntetőket (is) hibáztatta.
Lemondott a legnagyobb szakszervezet vezetője Trump ipari tanácsának tagságáról az amerikai elnök charlottesville-i erőszakkal kapcsolatos kommunikációja miatt. Richard Trumka, a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL-CIO vezetője kedd este Twitter-bejegyzésében jelentette be, hogy lemond posztjáról.
Ugyanígy tett két napja a tanács afroamerikai tagja, Kenneth Frazier, a Merck gyógyszeripari cég vezérigazgatója. Frazier úgy fogalmazott: "Amerika vezetőinek tiszteletben kell tartaniuk alapvető értékrendünket, és egyértelműen vissza kell utasítaniuk a gyűlölet és a vakhit megnyilvánulásait, valamint a fehér felsőbbrendűséget".
Példáját azóta a testület további három tagja követte: kedden lemondott tagságáról az Intel elnök-vezérigazgatója, a sportszereket és sportruházatot gyártó Under Armour igazgatója és az Amerikai Iparosok Szövetségének vezetője. Valamennyien bírálták az elnök reakcióját a Charlottesville-ben történtekre. Bírálta az elnököt a Walmart áruházlánc igazgatója, Doug McMillon is, ő azonban jelezte: marad a tanácsadó bizottságban.
A most lemondott szakszervezeti vezető a következő nyilatkozattal magyarázta lemondását: "nem tudunk leülni egy olyan elnökkel, aki eltűri a belföldi terrorizmust". Richard Trumka Trump kedd délutáni nyilatkozata után jelentette be, hogy lemond. Mint arról beszámoltunk, az elnök kedd délután másodszor is meggondolta magát azzal kapcsolatban, hogyan is kommunikálja a virginiai városban elszabadult erőszak ügyét. Míg előző este határozottan elítélte a rasszizmust, kedden ismét visszatért kezdeti, relativizáló álláspontjához: nemcsak a neonácikat és a fehér fajvédőket hibáztatta a charlottesville-i tüntetésen történt véres összecsapásokért és szándékos gázolásért, hanem az ellentüntetőket is.
Trumkához hasonlóan a belföldi terrorizmus kifejezést használta egyébként Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó is, amikor vasárnap közzétette a rasszista gyökerű támadással kapcsolatos álláspontját.
Az AFL-CIO 56 tagszervezetével és 13 milliós tagságával az Egyesült Államok legnagyobb, legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, amely egyébként a tavalyi elnökválasztási kampányban nyíltan Hillary Clintont, a demokraták jelöltjét támogatta.
A The Wall Street Journal című lap elemzése szerint a lemondások alaposan próbára teszik a Fehér Ház és a vállalati vezetők közötti, amúgy is feszült viszonyt. A lap szerint ugyanis az alkalmazottak, a fogyasztók és a politikai aktivisták egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a cégvezetőkre annak érdekében, hogy politikai kérdésekben is foglaljanak állást.
A tanácsadó testületből egyébként – nem sokkal megalakulása után – kilépett már Elon Musk, a Tesla és Robert Iger, a Disney elnök-vezérigazgatója. Ők amiatt tiltakoztak, hogy a Trump-kormányzat bejelentette, kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.
(Nyitóképünkön Trump elnök Kenneth Frazierrel látható.)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.