Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sorra szólalnak fel a legnagyobb cégek vezetői az amerikai elnök kijelentései ellen, most Tim Cook, az Apple első embere támadta Trumpot.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is csatlakozott azokhoz a politikusokhoz és cégvezetőkhöz, akik visszautasították Donald Trump kijelentéseit a charlottesville-i botrányról. Az amerikai elnök relativizálta a szélsőjobboldali erőszakot, a hét elején arról beszélt, hogy a szélsőjobboldal ellen tüntetők is nagyon erőszakosak voltak. Az Apple vezére a cég dolgozóinak küldött levelében most azt írta: nem ért egyet azokkal, akik szerint morálisan egyenlőek a rasszisták és azok, akik ellenük tüntetnek.
A gyűlölet rák, ami elpusztít mindent, ami az útjába kerül – írta Cook. Szerinte ez az ügy nem konzervatívokról vagy liberálisokról szól, hanem az emberiességről.
Az elnök kijelentése után a tanácsadó testületeiből sorra léptek ki a cégvezetők. Trump végül azt jelentette be: inkább ő maga vet véget a tanácsok működésének. A testületekben többek között a Johnson & Johnson, az Intel, a Boeing, a Caterpillar, a 3M, a Dell, a JP Morgan vagy a Disney vezető emberei ültek, Elon Musk, a Tesla vezetője pedig az elsők között állt fel a tanácsadó testületekből.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.